Vágólapra másolva!

A szerdai Bajnokok Ligája-ellenfél mesterének útitársa, a Szegeden edzősködő Marinko Stetakovity azonban nem udvariaskodott: "Ez semmi, amit a Fraditól láttunk. Lipcsei nehézkes a középhátvéd posztján, nem beszélve arról, hogy egy ilyen lassú védelemmel lestaktikát játszani kész öngyilkosság. Elöl nagyon hiányzik Horváth Péter, nélküle egyszerűen nincs támadójátéka a Ferencvárosnak."

Gracan, aki a nyáron vette át a horvát bajnok szakmai irányítását – miután korábban két évig a Rijeka csapatát edzette – feltétlenül a Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek szakaszába szeretné kormányozni a fennállása kilencvenedik évfordulóját idén ünneplő Hajdukot.

Azt a klubot, amelyet 1911-ben alapítottak Prágából hazatért horvát diákok. A század eleje a pánszláv öntudatra ébredés időszaka volt, melynek élére akkoriban a csehek álltak. A szóban forgó horvát diákok törzshelye a híres U Fleku söröző volt, ott dugták össze a fejüket, és jutottak arra az elhatározásra, hogy a Slavia és a Sparta Praha mintájára szülővárosukban is létrehoznak egy futballcsapatot. A Hajduk nevet a török elleni szabadságmozgalom horvát nemzetiségű betyárjaitól kölcsönözték.

A Hajduk szűkebb otthona Split északkeleti, Poljud nevű városnegyede – így hívják a csapat UEFA-standard szerint 36 000, az állóhelyekkel együtt 50 000 nézőt befogadó stadionját. A Hajduk modern kori története összefonódott Franjo Tudjman, a független Horvátország első elnöke életével. Tudniillik amíg Tudjman uralkodott – aki vérmes Dinamo (Croatia) Zagreb-szurkoló volt - nemigen termett babér a dalmát csapatnak. Ám miután meghalt az autokrata államfő, elapadtak az addig a Dinamóhoz korlátlanul folyó pénzek, a klub súlyos anyagi válságba került, s a Hajduk idén – öt év után először – bajnokságot tudott nyerni. Az aranyérem az utolsó fordulóban, a Varteksz Varazdin elleni győzelemmel vált biztossá, azon az estén 100 000 szurkoló ünnepelte a Hajdukot Split belvárosában.

A nyáron meglehetősen szokatlan forrásból érkezett egy 2,8 millió márkás (360 millió forint) "pénzinjekció": négy korábbi spliti sztár, Aljosa Asanovic (34), Igor Stimac (34), Alen Boksic (31) és Szlaven Bilic (33) fejenként 700 000 márkáért "bevásárolta" magát a klub elnökségébe, s a hírek szerint hasonló lépésre készül Goran Ivanisevic, Split városának leghíresebb polgára, az idei wimbledoni bajnok is. (Gracan edző hitvese korábban Ivanisevic barátnője volt...)

Asanovic és Stimac azonban nemcsak befektetőként jelentkezett a klubnál, hanem játékosként is: előbbi a Sydney United, utóbbi a West Ham United csapatától tért vissza, míg Bilic – aki már visszavonult az aktív játéktól – egy sportmarketing cég vezetőjeként a nigériai olimpiai bajnok Daniel Amokachit próbálja leszerződtetni, mindez azonban a péntek éjféli UEFA-határidőig vízumproblémák miatt nem sikerült.

Az említett öt spliti legenda - Asanovic, Stimac, Bilic, Boksic és Ivanisevic - a napokban politikai szerepet is vállalt: valamennyien aláírták azt a nyílt levelet, amelyben a hágai nemzetközi bíróság által körözött két horvát háborús bűnös tábornok, Ante Gotovina és Rahim Ademi (utóbbi albán nemzetiségű) békén hagyását követelik. Stimac amúgy roppant sikeres üzletember, van egy nyolcvan fiókból álló, egész Horvátországra kiterjedő sportfogadási cége, no meg két népszerű diszkója Splitben.

Gracan edzőtől nyert információnk szerint szerdán, a Ferencváros ellen nagy valószínűséggel a következő összeállításban lép pályára a Hajduk: Pletikosa - Sablic, Stimac, Djolonga - Butorovic, Rendulic, Musa, Asanovic, Carevic - Srna (Bosnjak), Deranja (Bilic) - utóbbi csak névrokona Slaven Bilicnek (a válogatott kőkemény védőnek).