Vágólapra másolva!
Egy héttel a Bundesliga rajtja előtt nem volt könnyű helyzetben a német élvonal újonca, a Borussia Mönchengladbach együttese, mivel a csapatnak csak egy egészséges kapusa volt. A kétségbeesett keresés tegnap ért véget a svájci Jörg Stiel szerződtetésével.

A csapat veterán hálóőrét, Uwe Kampsot ismét meg kellett műteni a nyáron, így a játékoskeretben egyedül Bernd Maier maradt, mint bevethető kapus. Nem csoda, hogy a 'Gladbach vezetősége legfontosabb feladatának egy új portás leigazolását tartotta. A kiszemelt az SV Salzburg magyar portása, Sáfár Szabolcs volt, és úgy tűnt, hogy mindent sikerült tisztázni a transzferrel kapcsolatban. Sáfár azonban utolsó osztrák bajnoki mérkőzésén súlyos sérülést szenvedett, és így az átigazolása meghiúsult.

Az idő egyre jobban szorította a Borussiát, amely ezt követően az Arsenal osztrák kapusát, Alex Manningert szerette volna megszerezni. A 'Gladbach azonban csak kölcsönvenni kívánta a játékost, míg az Ágyúsok szívesen eladták volna, ám vételárát a németek nem tudták megfizetni. Hasonló volt a helyzet a Benfica hálóőrével, Robert Enkével is.

A svájci bajnok FC St. Gallen kapusával, Jörg Stiellel már nem voltak ilyen problémák, vele gyorsan sikerült megegyezni, és nagy nehezen a helvétek is belementek abba, hogy eladják a már a válogatottban is bemutatkozott játékosukat. Stiel tegnap már a Mönchengladbachhal edzett, és az első fordulóban a Bayern München ellen valószínűleg ő áll majd a kapuban.

Korábban az [origo]-ban:

Sáfár Szabolcs a Gladbach kiszemeltje