Vágólapra másolva!
Gaizka Mendieta, a spanyol Valencia labdarúgója világosan a klubvezetők értésére adta, hogy el szeretné hagyni a klubot. A középpályás a korábbi hezitálással ellentétben ragaszkodik ahhoz, hogy eligazoljon a Valenciából.

“Ebben a szezonban bizonyos dolgok aggasztottak, s olyan szituáció keletkezett, hogy inkább elhagyom a klubot. A szurkolók egy része ellenem van, de saját csapatomból sem áll mindenki a pártomon. Természetesen lehet engem kritizálni, de ez elgondolkodtat” - nyilatkozta Mendieta.

Ugyanakkor a Valencia 27 éves csapatkapitánya azt állítja, konkrétan egyetlen klubbal sem tárgyalt, s azt mondta, választásában saját és családja boldogságát tartja szem előtt. A Real Madrid hivatalosan elismerte, hogy érdeklődött Mendieta iránt, azt azonban tagadták a királyi klubnál, hogy konkrét megkeresés volt. Mivel azonban Pedro Cortes, a Valencia azóta lemondott elnöke kijelentette, hogy Mendietát csak 51 millió dollárért lehet kivásárolni szerződéséből, a Real elállt még az átigazolás gondolatától is. Főleg azok után, hogy Zidane leigazolása 66 millióba került. Az a nézet is elterjedt, hogy csak spanyol riválisnak kerül ennyibe Mendieta. Ezt látszott erősíteni, hogy a Lazio 41 millió dolláros “közeledését" Cortes elnök nem vetette el. Mendieta a Valenciánál folytatja majd az edzéseket, az mindenesetre figyelemreméltó, hogy a klubtól az Internazionaléhoz távozó edző, Hector Cúper is annak a hatására erősítette meg távozási szándékát, hogy a szurkolók egy része kritizálta a csapat játékstílusát.

Thury Gábor

(SZTÁR Sport)

Korábban az [origo]-ban: