Vágólapra másolva!
A Ferencváros labdarúgócsapata a 2000-2001-es bajnoki idény első fordulójában az alaposan megerősödött ZTE együttesét fogadja az Üllői úton. A két csapat legutóbb Budapesten, június 16-án lépett a pályára, amikor is a Fradi 3-2-re nyert. Az Üllői úton 1972 óta rendeznek FTC-ZTE összecsapásokat.

A ZTE idegenben 1983-ban tudott először nyerni, de ez a találkozó nem az Üllői úton volt, mert a Fradi-pályát betiltották, s a meccset Kecskeméten rendezték. Az Üllői úton 1987-ben nyertek utoljára a zalaegerszegiek, míg az 1997-98-as idényben tudtak legutóbb pontot szerezni (1-1).

Eddig összesen ötvenszer találkozott a két együttes, 25 alkalommal a Fradi volt a pályaválasztó. 27 (18) győzelem, 13 (5) döntetlen, 10 (2) ZTE-győzelem a mérleg (zárójelben az Üllői úti mutató), míg a gólkülönbség 111-49 (69-17) az FTC javára. A legutóbbi találkozón 1-0-s félidő után a ZTE 2-1-re fordított, az egyenlítő gólt Csiszár büntetője jelentette, majd Dragóner négy perccel a találkozó vége előtt szerezte a győztes gólt. Ezen a találkozón szerepelt először az Üllői úton a ZTE együttesében az egykori fradista, Telek András.

Az új idényben egyelőre nem izmosodott jelentősen az FTC - annál inkább a ZTE. A Fradi eddigi erősítésének Szabó Tibor és Zombori Zalán érkezése számít, a meghatározónak mondható játékosok közül Tóth Mihály és Csiszár Ákos a Matáv Sopron együtteséhez igazolt, Horváth Péter megsérült.

Noha az átigazolási időszak július végéig tart, a Ferencváros nem várhat, mert a Hajduk Split elleni BL-selejtezőben már e hónap 25-én a pályára lép. Az FTC - gyaníthatóan a Pinte Attiláról minden szempontból kedvező összkép hatására - külföldiek iránt érdeklődik. Peter Németh, a Banik Ostrava játékosának ára 78 millió, Tibor Jancula, a Slovan Bratislava csatáráé 20 millió, míg a tiranai Intrid Fortuzi - aki együttese gólját lőtte az Üllői úti edzőmeccsen - ára 90 millió forint. A Fradi a Magyar Labdarúgó Liga által alapított hitelkeretből vehetne fel pénzt a tranzakciókra.

Csank János vezetőedző elmondta, a felkészülés során több edzőmeccset játszott a csapat, mert alapozni ebben a rövid időszakban nem lehetett. A formába hozás, pontosabban a formában tartás a cél, mert kezdődik a bajnokság is, és közeleg a BL-selejtező időpontja.

Az első forduló programja:
Július 14., szombat: Dunaferr - UTE 16.45 (m1), Győr - DVSC 19, FTC - ZTE 19.45 (Sport1), Haladás - Kispest 19.45
Július 15., vasárnap: Videoton - Sopron 19.30, Vasas - MTK 19.45 (Sport1)

Thury Gábor

(SZTÁR Sport)