Ma rajtol a századik futballbajnokság

A nyolcmilliárd forintnyi hitelkerettel, a stadionrekonstrukcióra előirányzott tizenkét milliárdos állami pénzalappal egy éve komoly remény éledt arra, hogy talpra áll a magyar labdarúgás. Bár a színvonal nem emelkedett, a gazdasági alapok már stabilak, és a foci ma is toronymagasan a legnépszerűbb hazai sportág. A jó futball viszont mindenütt nagy, dollármilliárdos üzlet, tehát ilyen szempontból sem árt a legjobbakhoz közelíteni.

Egy esztendeje hirdették meg a magyar futball felemelkedését segíteni hivatott Orth György-programot, amely állami támogatást jelentett a szakmai, gazdasági és erkölcsi mélypontra jutott sportágnak. Megalakult a hivatásosokat tömörítő Magyar Labdarúgó Liga, nyolcmilliárd forintnyi hitelkeret várta a klubokat, hogy csapatot építsenek, 636 millió forintért eladták a meccsek közvetítési jogait, az NB I nevét, és a lerobbant pályák megújítására előirányzott 12 milliárdos állami pénzalap, a szintén nyolcmilliárdos önkormányzati, vállalkozói tőkével együtt komoly reményt keltett, hogy talpra áll a legnépesebb és a még mindig legnépszerűbb hazai sportág. Mostanra a gazdasági alapok már stabilnak nevezhetők, ám hiányoznak a hozzáértő vezetők, a jó focisták s így az eredmények is. Hiába rúgják hetente 115 ezren a labdát a csapatokban, kétszer ennyien a szabadidejükben, hiába nézik szezononként 34 millióan a magyar meccseket, s ülnek átlagosan négyezren a lelátókon, ha a világfocitól még mindig olyan messze vagyunk, mint Makó Jeruzsálemtől.

Egy év természetesen kevés még a magyar futballcsodához is, de ha sokáig sikertelen marad a válogatott - mit ér a veretlenség, ha nincs vb- és EB-részvétel -, továbbra is rendszeresen elverik a klubjainkat a nemzetközi kupák nyitányán, gyorsan elillan a most még meglévő és alapjában bizakodó vállalkozói kedv, aztán az lesz, amit a tegnapi, második focifórum egyik résztvevője mondott a moziterembe vonulva, arra a kérdésre, hogy mit játszanak. A nyolcadik utas a halál, szólt a morbid felelet, s a humorizálót megrovóan nézők nem is sejtették, hogy néhány perc múlva Demján Sándortól - ha áttételesen is - ilyesmit hallanak. "A klubok menedzsmentje ma még sokkal alacsonyabb színvonalon áll felkészültségben, mint a játékosok, egyszerűen nem ért a gazdasághoz - mondta a hivatásos liga elnöke. - A színvonal csökkent, a néző jogosan türelmetlen, a vezető érzelmileg kötődik a csapathoz, holott a profizmusban az üzleti alap dominál mindenütt a világon. Ha nem vagyunk hajlandóak ezt elismerni, felejtsük el a profi futballunkat."

Ezt persze senki nem akarja, igaz, a magánbefektetés következményeitől is sokan ódzkodnak. Van másik kiút is, de az hosszabb, és várhatóan tizenöt évig is eltarthat. Ha ugyanis nem piaci alapon működnek a klubok, ha nem fektetnek be, nem gazdálkodnak, netán kockáztatnak, nem vesznek jó játékosokat, nem hozzák haza a legjobbjainkat, s továbbra is azon polemizálnak, hogy egy tulajdonos hány milliót fizet a focistájának, akkor minden pénzt az utánpótlásra kell fordítani, s nyolcéves kortól elkezdeni az építkezést. Így viszont nem öt-hat, hanem tizenöt, esetleg húsz év múlva kerülünk ismét a futballélvonal belátható közelségébe.

A két verzió - vagyis a profi klubok, velük a futball gazdasági és szakmai fejlesztése, működtetése, valamint az utánpótlás-nevelés megújítása - persze párhuzamosan is futhat. Most erre tettek kísérletet, hiszen aláírták a Bozsik József nemzeti labdarúgó utánpótlás-nevelési programot, amely, mint Deutsch Tamás sportminiszter mondta, két évre egymilliárd forint alapot, biztos állami hátteret jelent a 6-16 éves korosztályok magas szintű képzéséhez.

A legjobbak egymillió forintot kaptak

Az előző futballbajnokság kiemelkedő edzője és játékosai: Csank János (a legjobb edző, Sebes Gusztáv-díj), Szűcs Lajos (a legjobb játékos, Bozsik József-díj), Kabát Péter (a gólkirály, Deák Ferenc-díj) - valamennyien egymillió forint jutalmat kaptak. A legjobb játékvezető: Ábrahám Attila (Hertzka Pál-díj). Az év felfedezettje: Simek Péter (Puskás Ferenc-díj), ő 2500 dollárt vehetett át.

Katona Horváth János