Vágólapra másolva!
Több mint 2,6 milliárd forint van a Magyar Labdarúgó Liga kaszszájában. A liga szívesen kölcsönözne is 300-300 milliót a nemzetközi kupákban induló csapatainknak, ám azok nem mernek, vagy nem tudnak élni a lehetőséggel. Pedig háromszázmillió forinttal már lehet kezdeni valamit a magyar futballban.

Csapatonként egymillió dolláros, három évre szóló hitelt kínál a Magyar Labdarúgó Liga a három hazai kupacsapatnak, a Fradinak, a Dunaferrnek és a DVSC-nek, de a hírek szerint egyik klub sem kíván élni vele. Muszbek Mihály ligaigazgató elmondta, azért ajánlották fel a kölcsönt, mert úgy érzik, hogy a megerősített csapatok nagyobb eséllyel vehetnék fel a küzdelmet az UEFA-kupában vagy esetleg a Bajnokok Ligájában.

A gesztus nemes, csakhogy a hitelt egyszer vissza is kell fizetni, s manapság melyik magyar futballvezető mer háromszázmillió forintot bizonytalanra felvenni. Ezzel érvelt Szeiler József, a Ferencváros klubigazgatója is, amikor azt kérdeztük, miért nem élnek a lehetőséggel. "Szép, szép summa a háromszázmillió, tudnánk is mit kezdeni vele, hiszen nagyon kellene az erősítés, de kérdezem én, mi történik, ha mégsem jutunk be a Bajnokok Ligájának csoportküzdelmeibe. Honnan, miből fizetjük vissza a pénzt?" - mondta a Fradi-vezető. Majd arról beszélt, hogy a hitellehetőségről ők tulajdonképpen nem is kaptak hivatalos értesítést. "Hallottam ugyan, hogy a liga kölcsönt ajánlott a kupacsapatoknak, hogyha igénylik, akkor segít nekik, ám hivatalos papírt erről a Ferencváros nem kapott. Természetesen, ha elfogadható kamatokkal ajánlják a pénzt a liga vezetői, akkor mindenképpen elgondolkodunk az ajánlaton."

Az UEFA-kupában induló bajnoki ezüstérmes Dunaferrnél Gróf András klubigazgató elismerte, hogy tud a hitelfelvétel lehetőségéről, hiszen a liga felajánlotta nekik, ám ők is óvatosak. Úgy látják, nincs arra garancia, hogy az UEFA-kupában messzire jut a csapat, így pedig nem látnak biztosítékot arra, hogy a felvett hitelt idejében, kamataival együtt pontosan vissza tudják fizetni. "Adósai senkinek nem akarunk lenni, ezért úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk az erősítéseket a szponzori és egyéb bevételekből fedezni" - mondta Gróf András.

Érdekes, hogy Debrecenben sem sokat tudnak a liga ajánlatáról. Makray Balázs, a szintén az UEFA-kupában induló Magyar Kupa-győztes DVSC klubigazgatója is azt mondta, hogy konkrét ajánlatot nem kaptak a ligától, így aztán nem tudják, hogy milyen feltételrendszerben és milyen visszafizetési garanciákkal kaphatnák meg a pénzt. Természetesen, ha megfelelő feltételekkel kezdeményezi a hitelt a liga, akkor a debreceni vezetők fogadóképesek minden javaslatra.

Amikor Muszbek Mihályt szembesítettük a csapatok félelmeivel, a ligaigazgató úgy reagált, hogy természetesen van némi kockázata a hitelfelvételnek, de okos pénzfelhasználással minimálisra csökkenthető. "Ha a csapatok olyan játékosokat vesznek - mondta -, akik később eladhatók, legfeljebb minimális veszteség érheti a klubokat. Viszont megnő a jobb szereplés esélye." Hozzáfűzte, hogy a ők nem a jegybevételből remélik visszakapni a pénzüket, hanem különféle jogdíjakból és szerződésekből. És Muszbek úgy érzi, a hároméves lejáratú kölcsön nemcsak segítene a csapatoknak, hanem további pénzeket is hozna nekik.

Egyébként a hitelügyletben az idő sürget, hiszen a nemzetközi kupákban július 20-áig lehet új játékosokat nevezni.

Burkovits Ferenc

(Magyar Hirlap)