Hajdú B.: Hat órát is kibírtam egy tankban

Vágólapra másolva!
Hajdú B. István, a Magyar Televízió és a Sport1 korábbi, a Viasat3 jelenlegi népszerű sportriportere a Társalgóban járt, és elmondta: már legalább 800 futballmeccset közvetített, 400-at meg szurkolóként nézett meg, de még bízik abban, hogy a magyar válogatott egyszer eljut egy nagy tornára vagy legalább egy magyar klubcsapat a BL-főtáblára. Az álma, hogy magyar olimpiai aranyérmet közvetíthessen, attól viszont nem fél, hogy nem bírja ki egy-egy focimeccs másfél óráját vécére szaladgálás nélkül, mert katonaként hat órát ült szorult helyzetben egy tankban. Fociban a braziloknak szurkol, gyerekkori példaképei Vitray Tamás és Gyulai István.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]Bajnokok Ligája SMS-tippjáték

- Régóta kíváncsi vagyok: rövid vagy hosszú "u"-val írod a neved? Mindenhol máshogy láttam eddig! (Vilibacsi)
- Hosszú "ú"-val.

- Mi a véleményed a magyar "fociról"? Csak őszintén! (csokutya)
- Jó a kérdés, mert amit a világ játszik, az labdarúgás, amit mi, az a foci. De higgyétek el, egy magyar riporternek az lenne a legnagyobb öröm, ha magyar csapatok nemzetközi sikereiről közvetíthetne.

- Láttad utólag a BL-közvetítéseket, a körítést a Viasaton? Mi a véleményed? (vitray)
-
Láttam, ugyanaz a véleményem, mint neked, de az kétségtelen tény, hogy a produkció valamennyi szereplője a szívét-lelkét beleteszi az egyes adásokba, és produkcióról produkcióra jobb és jobb lesz a műsor valamennyi szereplője.

- Szemmel követed a többi sportot is? Mert kosarazni már láttalak. :) (kirilenko)
-
Igen, figyelemmel kísérem, gyerekkoromban versenyszerűen pingpongoztam és fociztam, de a lelkesedésem minden sportágban nagyobb volt a tehetségemnél. :)

- Melyik meccs volt életed legrosszabb meccse? (kirilenko)
-
Egyszer Kispesten közvetítettem egy Honvéd-Debrecen magyar bajnokit. Nulla-nulla lett a végeredmény, és valami olyasmit mondtam a a közvetítés végén, hogy aki felvette videóra, az vagy sürgősen törölje le, vagy nyugodtan odaadhatja szívbeteg ismerőseinek is.

- Mikor fogsz közvetíteni magyar sikerekről? (csokutya)
- Fiatal vagyok még, reménykedem, szurkolok, hogy a magyar válogatott egyszer eljusson egy nagy tornára vagy legalább egy magyar klubcsapat a BL főtáblájára. Mindkettőre elég csekély az esély, bár az előbbire még mindig nagyobb.

- Szerinted nem undorító a Sport1 Real-ajnározása? (a_kaszas)
-
A Sport1 azokat a mérkőzéseket közvetíti, amelyekre nagy az érdeklődés. Így hidd el, sokan szeretik a Real Madridot is. A fontos az, hogy ne csak a Real-rajongók lássák kedvenc csapatukat, hanem a Juve-, Liverpool-, Barcelona-fanatikusok is.