Vágólapra másolva!
Németország győzelmeként és egy korszakváltás kezdetének lehetőségeként értékeli a német sajtó, hogy a labdarúgó Bajnokok Ligája történetében először két német csapat jutott be a döntőbe. A Barcelona fordítására annyi esély volt, mint hogy Angliában bevezetik a jobb oldali közlekedést a müncheni Süddeutsche Zeitung szerint.

A Bild című lap Bayern? Dortmund? Németország! címmel közölt kommentárt, amelyben az elődöntők végeredményét értékelve kiemelte, hogy a BL idei fináléja "made in Germany" mérkőzés lesz. "Mindegy, hogy végül a Bayern vagy a Dortmund győzedelmeskedik, hiszen a lényeg az, hogy 12 év után ismét Németország szerzi meg a klubfutball első számú trófeáját" - hangsúlyozta kommentárjában a legnagyobb példányszámú német lap.

A Bild hozzátette: "véget értek azok az idők, amikor irigykedve csodáltuk a spanyol focit, ami remélhetőleg a nemzeti válogatottra és a 2014-es világbajnokságra is érvényes".

A Die Welt a Német döntő - Jó ok a büszkeségre, de elbizakodottságot nem kérünk! című kommentárjában kiemelte: a Bayern München 2001-es BL-győzelme óta eltelt időszak a német labdarúgás leghosszabb aszályos periódusa volt, hiszen soha korábban nem fordult elő, hogy 12 éven keresztül egyetlen német csapat sem szerez európai kupát, de szerda este a barcelonai Camp Nou-stadionban már érezni lehetett a változás szelét.

Forrás: AFP/Javier Soriano

A labdarúgás története ciklusokra tagolódik, és sok minden szól amellett, hogy a sikertelenség hosszú esztendői után a bőség évei következnek", hiszen a Bundesliga "robbanásszerű fejlődését ösztönzi a stabil nemzetgazdasági környezet és a labdarúgás népszerűsége, valamint a klubok optimalizált felépítése és az állandó utánpótlás kiválóan képzett fiatal játékosokból - írta a lap.

A május 25-ei döntő így egy korszak kezdetét jelentheti, ugyanakkor a labdarúgás ciklusai törékenyek, ezért nem szabad az elbizakodottság hibájába esni - tette hozzá a Die Welt.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung a Bayern München és az FC Barcelona szerdai összecsapásáról közölt beszámolójában kiemelte, hogy ez a barcelonai este nemcsak egy nagy győzelem a bajor csapat számára, hanem őrségváltást is jelenthet az európai labdarúgásban.

A müncheni Süddeutsche Zeitung szerint a bajor fővárosban az előző héten elért négygólos Bayern-győzelem és a szerdai első gól, Arjen Robben találata után biztos volt, hogy a Bayern München jut a döntőbe. "A többi már csak ráadás volt, és aki hitt a Barcelona feltámadásában, az valószínűleg azt is elhiszi, hogy Angliában bevezetik a jobb oldali közlekedést" - fogalmazott az újság.

Forrás: AFP/Quique Garcia

Az országos lapok mellett a regionális sajtó és a közszolgálati média is kiemelt helyen foglalkozott a BL-elődöntőkkel. Németország nyugati tartományainak egyik legnagyobb regionális lapja, a Düsseldorfban megjelenő Der Rheinische Post például felidézte Franz Beckenbauernek az 1990-ben, az olaszországi világbajnokságon aratott német győzelem után tett kijelentését, miszerint a német válogatottat a következő években nem lehet majd legyőzni. Ez a jóslat nem igazolódott be, ami azt mutatja, hogy a labdarúgásban óvatosan kell bánni a prognózisokkal. A Bayern München teljesítménye alapján viszont ki lehet jelenteni, hogy a bajor klub előtt fényes jövő áll. Az is előfordulhat, hogy beköszönt az aranykor, hiszen nyáron munkába áll az edzőguru Pep Guardiola, és megérkezik Münchenbe a kivételes tehetségű Mario Götze, így meglehet, hogy a szerdai győzelem csak az őrségváltás első jele volt az európai labdarúgásban - írta a lap.

A BZ című berlini újság kommentárja szerint a Bayern München "tiszta és cool" játékkal aratott győzelme után a londoni Wembley-stadionban május 25-én "a történelem legmenőbb német focimeccsét" rendezik meg, de "már most is mi (németek) vagyunk Európa labdarúgó királyai".

A Deutschlandfunk országos közszolgálati rádió már néhány nappal korábban, az elődöntők első összecsapása után A német labdarúgás paradigmaváltása címmel közölt kommentárt, amelyben hangsúlyozták, hogy Németország most már a labdarúgásban is lekörözi Európát. A német csapatok megették reggelire a labdarúgó nagyhatalom Spanyolország két mintacsapatát, ami alapvető változást jelez - volt hallható a rádióban. A német labdarúgás paradigmaváltása véget ért, a Bundesliga az európai ligák példaképévé lépett elő - áll a Deutschlandfunk kommentárjában.

Az elődöntők végeredményét Angela Merkel kancellár is kommentálta. A politikus szerdán a Facebook-oldalán egy rövid bejegyzésben azt írta: "Örülök, hiszen egy valami már most biztos: a győztes Németország lesz".