Vágólapra másolva!
Supka Attila, a Debreceni VSC-AVE Ásványvíz labdarúgócsapatának vezetőedzője optimistán várja a Hajduk Split elleni Bajnokok Ligája selejtezőt, bízik saját játékosai képességében.

"Jó csapat a Hajduk Split, többször is láttuk a gárdát. Nagyon nehéz lesz kivívni a sikert ellenük, de én bízom a fiúkban" - mondta a magyar szakember a találkozót megelőző keddi sajtótájékoztatón.

Supka Attila hozzátette: Niko Kranjcar a vendégek egyik legveszélyesebb játékosa, de nem kap külön őrzőt.

"Nem szoktunk ehhez a megoldáshoz folyamodni a meccseinken. Mi a csapatjátékra építünk. Azt a felállást fogjuk alkalmazni, ami a leginkább sikeres lehet a párharc során. Játékosaim egészséges önbizalommal készülnek a szerda esti találkozóra. Tisztelem Blazevic úr eddigi eredményeit, de ezen a két összecsapáson azon leszek együttesemmel, hogy rontsunk a kolléga statisztikáján" - tette hozzá Supka Attila.

A Loki kedden este még gyakorol, majd közös vacsora zárja a programot. A tréner szerdán délelőtt jelöli ki a kezdőcsapatot, 13 órától taktikai értekezlet tart.

Alig több mint 24 órával a kezdés előtt elmondható, hogy Debrecen focilázban ég. A cívisvárosban egyre több helyen beszélnek az emberek a szerda esti BL-mérkőzésről. A jegyek jó ütemben fogynak a találkozóra és a pótlelátók is elkészülnek reggelre.

A selejtező második fordulójának első összecsapását a 36 éves Knut Kircher vezeti. A német sportember egy éve tagja a nemzetközi szövetség (FIFA) keretének. Asszisztensei Volker Wezel és Harry Ehing lesznek a 20.45-kor kezdődő találkozón. Kircher legutóbb az Andorra-Románia mérkőzést dirigálta a nemzetközi porondon.