Vágólapra másolva!
A Real Madrid elnöke, Florentino Pérez szerint Cristiano Ronaldo marad a csapatnál, és ha kell, erre még költeni is hajlandó.

Az aranylabdás portugál tavaly ősszel rejtélyes rosszkedvvel küzdött, látványosan nem örült a góljainak, amit a jól értesült spanyol sajtó annak tulajdonított, hogy több pénzt szeretne kapni.

A rosszkedv azóta elmúlt, és Ronaldo azt mondta, 2015-ben lejáró szerződése végéig Madridban marad, ennek ellenére időről időre felmerülnek pletykák a távozásával kapcsolatban, a legtöbbször a katari pénzből felturbózott PSG-t hallani, mint potenciális kérő.

Forrás: AFP/Javier Soriano
Ronaldo rosszkedve már a múlté

A júniusi elnökválasztáson az újraválasztásában reménykedő Pérez most igyekezett megnyugtatni a Real-drukkereket, és azt mondta, az is elképzelhető, hogy újratárgyalják Ronaldo szerződését. "Nincs semmi probléma Cristianóval, természetesen marad nálunk, és ha szükséges, akkor ezt anyagilagis megtámogatjuk" - mondta az elnök, aki csendesen mosolygott, amikor arról kérdezték, a csapat vezetőedzője, José Mourinho marad-e a klubnál.

Mourinho távozását biztosra veszik Spanyolországban, legutóbb Manuel Álvarez, a madridi CD Canillas - ebben a csapatban játszik az edző 12 éves fia - elnöke árulta el, hogy Mourinho azt mondta neki, jövőre már nem lesz itt.