Vágólapra másolva!
Van, aki Cristiano Ronaldo és Messi mögött a harmadik legjobb focistának tartja, mások szerint őket is felülmúlhatja, de európai megmérettetés híján mindez csak feltételezés Neymarról. Európa így is harcban áll a húszéves klasszisért, a Barcelona állítólag már fizetett is a Santosnak, a Chelsea személyesen győzködte, a Real a focista ügynökségében bízhat, a ManCity a sportigazgatóját küldte rá.

"Véleményem szerint jelenleg Neymar a harmadik legjobb focista a világon, csak Messi és Cristiano Ronaldo jobb nála" - fogalmazott a brazil edző, Muricy Ramalho. A szakember Santosnak edzőjeként nyilatkozott így, így elfogultnak tekinthető, de mondanivalója remekül bizonyítja, hogy Neymart milyen megbecsülés övezi hazájában.

A jelenleg a Flamengóban futballozó középpályás, Deco véleménye annyiban hitelesebb, hogy korábban éveken keresztül futballozott Európában, sőt, a Barcánál Messi klubtársa is volt, márpedig ő kijelentette: "Amit Neymar az utóbbi időben mutatott, az hihetetlen, és a szememben egy kategóriában van Messivel és Ronaldóval".

Az egykori szövetségi kapitány, a brazilokkal 2002-ben világbajnoki címet nyert Luiz Felipe Scolari, aki portugál kapitányként Cristiano Ronaldóval is dolgozott, pedig még tovább ment: "Messi, Ronaldo és Neymar a világ három legjobb focistája. A közeljövőben pedig Neymar felülmúlhatja a másik kettőt is".

Európának még semmit sem mutatott

A brazil csillag Dél-Amerikában valóban ellenállhatatlan teljesítményt nyújt. Tavaly Libertadores-kupa-győzelemre vezette a Santost, és őt választották a torna legjobb játékosának. A brazil élvonalban 100 mérkőzésen 52 gólt ért el, tavaly a helyi szaklap, a Placar osztályzatai alapján ő lett a liga legjobb játékosa, és idén is jó úton halad efelé. Három fordulóval a bajnokság zárása előtt 6,97-es átlagosztályzattal bír, míg a második Ronaldinho 6,5-tel áll, ráadásul 1995 óta senkinek nem volt ilyen magas átlaga a Placarnál.

Forrás: AFP/Chiba Yasuyoshi
Hiába a pazar mutatók, a gólokat eddig egyetlen kontinensre korlátozta

Ugyanakkor azzal is mindenki tisztában van, hogy az igazi megmérettetés Európa lenne. A válogatottban 26 meccsen szerzett 17 gól remek teljesítmény, de találatai közül csak hármat ért el európai együttes ellen. Kettőt vágott Skóciának, egyet pedig Németországnak, viszont nem volt eredményes Svédország, Hollandia és Románia ellen sem. Klubjával, a Santosszal eddig egyetlen tétmeccset játszott európai topcsapat ellen, a klubvilágbajnokság fináléjában a Barcelona 4-0-ra nyert a brazilok ellen.

"Neymarnak Európába kell igazolnia, hogy tapasztalatot gyűjtsön, el kell hagynia a megszokott környezetet" - mutatott rá a lényegre Rivaldo. A kérdés már csak az, hogy mikor igazol Európába és melyik csapatba.

A Barca már félretett 40 milliót

Tavaly ősszel egyre inkább úgy tűnt, hogy a Real Madrid és a Barcelona különháborút folytathat érte. 2011 szeptemberében a Santos elnöke, Luis Ribeiro azzal fenyegette a Realt, hogy a FIFA-hoz fordul, mert a madridiak a klub megkerülésével akartak a játékossal előszerződést kötni, a Real persze ezt cáfolta. Ribeiro nem sokkal később kijelentette, hogy remek a kapcsolata a Barcelonával, amely maximálisan tiszteletben tartja a Santos és a focista döntését.

Neymar ugyanis 2014-ig meghosszabbította szerződését, amelynek értelmében fizetése a duplájára emelkedett, a benne szereplő kivásárlási záradék pedig 45 millió euróra nőtt. A támadó többször is kijelentette, hogy a hazai rendezésű vébéig szeretne otthon maradni, azonban mindez a Santosnak aligha lenne jó, hiszen szerződése lejártával kénytelen lenne elengedni őt.

Forrás: AFP/SID/Günter Schiffmann
Nem biztos, hogy a hazai vb-n a Santosból érkezik a válogatottba

A Barca azonban előrébb hozhatja a távozását. Nemrégiben ugyanis mindkét barcelonai sportnapilap, a Sport és az El Mundo Deportivo is arról számolt be, hogy a katalán klub éves jelentésében az olvasható, az egyesület elkülönített 40 millió eurót egy meg nem nevezett játékos megszerzésére, és ebből tízmilliót már át is utalt. Mindkét újság váltig állítja, hogy csak Neymarról lehet szó, ráadásul a Santosnak állítólag egy bizonyos összeget (amelynek mértékében a két lap információja nem egyezik) ki kell fizetnie a Barca számára, ha mégsem nekik adják el.

Ezt a hírt viszont a Santos elnöke határozottan cáfolta, Neymar nyilatkozatát azonban már sokféleképpen lehet értelmezni. "Semmit sem tudok a Barcával kapcsolatos megállapodásról, kérdezzék az ügynökömet. Jelenleg a Santos játékosa vagyok, és a szerződésem 2014-ig szól" - mondta a legutóbbi, Kolumbia elleni válogatott meccset követően a jövőjét firtató újságíróknak: "Álmodni szoktam arról, hogy Európában játszom, de egyelőre semmi konkrétumról nincs szó. Anglia vagy Olaszország is szóba jöhet, mindkét országban nagy csapatok vannak".

Ezek a szavak optimizmussal tölthetik el például a Chelsea-t vagy a Manchester Cityt, amelyeket szintén kapcsolatba hozták Neymarral. A londoniak képviselője tavaly el is utazott Brazíliába, hogy meggyőzze a támadót, a Manchester City mestere, Roberto Mancini pedig nemrégiben utalt arra, hogy a klub új sportigazgatója, a volt barcelonai Aitor Begiristain segítségével megpróbálhatják megszerezni Neymart.

A DIS, a TEISA és az MJF is helyzetben

Bárki is szeretné őt megszerezni, nem lesz egyszerű dolga, hiszen játékjoga nem csak a Santosnál van. A DIS Group nevű befektetési társaság még 2009-ben megszerezte annak 40 százalékát, egy 2010 novemberi megállapodás értelmében pedig az átigazolási összeg öt százaléka a TEISA nevű menedzserirodát illeti. Neymar ezen kívül a MJF nevű ügynökséghez tartozik, amelyet a két neves menedzser, Wagner Ribeiro és Juan Figer irányít, akik inkább a Real Madridhoz kötődnek: Figo, Robinho, Júlio Baptista, illetve az edző, Wanderley Luxemburgo madridi szerződését is ők intézték.

Ha mindez nem lenne elég, Neymar szerint a végső döntést úgyis ő fogja meghozni az édesapjával közösen. "Lehet, hogy a DIS rendelkezik a játékjogom egy részével, de nem ők a felelősek a sorsomért. Ha én vagy az édesapám kijelentjük, akkor hiheti el mindenki, hogy máshová igazolok". Az európai drukkereknek tehát egy ideig alighanem még várniuk kell arra, hogy megbizonyosodjanak róla, mire is képes.

www.globalsoccerapp.com