Vágólapra másolva!
Az olasz sportsajtóban továbbra is az egyik elsődleges téma az AC Milan gyengébb szezonrajtja, illetve a klub erősítési tervei. Az újságok naponta közölnek újabb híreket, és abban szinte mindenki biztos, hogy a milánóiak már a télen bővítik játékoskeretüket. A La Gazzetta dello Sport információi szerint például a szerdai, Szerbia-Franciaország világbajnoki selejtezőn ott volt a Milan sportigazgatója, Ariedo Braida is, aki két szerb játékos teljesítményét figyelte.

A világbajnokságra való kijutáshoz közel álló együttesből az egyik kiszemelt a Hertha BSC középpályása, Gojko Kacar lehet az újság szerint. Mindez azért is érdekes, mert a berliniek játékosa olyan poszton játszik, amelyikből a Milan egyáltalán nem áll rosszul: Kacar ugyanis védekező középpályás, márpedig ebben a szerepkörben futballozik Gennaro Gattuso, Mathieu Flamini és a csapatkapitány Massimo Ambrosini is - utóbbival ráadásul nemrégiben hosszabbítottak szerződést. A másik kiszemelt a jobbszélső Milos Krasic: a 24 éves játékos 24-szeres válogatott, és a CSZKA Moszkva futballistája.

További átigazolási hírek
A West Ham United a jelenleg klub nélküli mexikói csatárral, Guillermo Francóval erősítene. A nyáron az Atlético Madridtól elküldött Gurkasz Szeitaridisz a Panathinaikoszba igazolt. A Paris Saint-Germain fiatal középpályása, Granddi Ngoyi 2013-ig meghosszabbította szerződését. A Bayer Leverkusen szeretné végleg megszerezni a Bayern Münchentől Toni Kroost, aki jelenleg kölcsönben szerepel a leverkusenieknél.