Vágólapra másolva!
A Manchester United Cristiano Ronaldo büntetőjével 1-0-ra győzött az Everton ellen a Premier League 24. fordulójában, és ezzel nyugodtan várhatja a vasárnapi Liverpool-Chelsea rangadót, mivel öt ponttal vezet a két nagy rivális előtt. A bajnok sorozatban tizenkettedik mérkőzésén nem kapott gólt, Edwin van der Sar kapuja pedig immáron 1122 perc óta bevehetetlen, amivel megdöntötte az egykori Reading-kapus, Steve Death rekordját. Az Aston Villa és az Arsenal egyaránt gól nélküli döntetlent játszott, a Manchester City pedig kikapott a sokáig tíz emberrel járszó Stoke Citytől.

A Stoke győztes gólját James Beattie szerezte az első játékrész ráadásában, a vendégeknek nem volt komoly esélyük az egyenlítésre.

Az Aston Villa nagy ziccert hagyott kihasználatlanul, a birminghamiek megelőzhették volna a Liverpool, Chelsea párost, de nem bírtak a Wigannel. Az első félidőt átaludta a Villa, és a második félidőben ugyan sorjáztak a helyzetek, de a gól nem jött össze: Zat Knight a kapufát találta el, Scharner kétszer is a gólvonalról tisztázott, Agbonlahor, Heskey és Carew lövése pedig az önfeláldozó védők miatt nem jutott el a kapuig.

A West Ham elhozott egy pontot az Emiratesből, és ezzel nyolcmeccsesre növelte veretlenségi sorozatát. Az Arsenal vérszegény támadójátékot produkált, és bár Adebayor kétszer is megszerezhette volna a győztes gólt, előbb mellé tüzelt, majd Green kapus ölébe fejelte a labdát tiszta helyzetben, az Ágyúsok így öt ponttal vannak lemaradva a negyedik helyezett Villától.

Gera Zoltán győztes csapatba szállt be a 90. percben, a Fulham ugyanis 3-1-re lenyomta a Portsmouth-t. A Fulham hőse a csereként beszállva két gólt szerző Nevland volt, a Pompey pedig november 30. óta képtelen nyerni, így egyre forróbb a kispad Tony Adams alatt. Gera egykori csapata, a West Brom kétszer is egyenlíteni tudott az újonc Hull ellen, amely nem nevezte Halmosi Pétert erre a találkozóra.

Forrás: AFP

Tony Adams már tudja, milyen nehéz is az edzői szakma

A Tottenham is nagyot küzdött, a Spurs Darren Bent révén kétgólos hátrányt dolgozott le Boltonban, de a Wanderers a hajrában Kevin Davies fejesével kicsikarta a győzelmet, utoljára ilyen hat meccsel ezelőtt, még december 20-án sikerült Gary Megson csapatának, amely felkapaszkodott a 12. helyre.

A Manchester United az Everton ellen sem kapott gólt, a Vörös Ördögöknek ez volt zsinórban a 12. bajnokija, amikor lenullázták ellenfelüket, ezzel Edwin van der Sar megdöntötte Steve Death rekordját, mivel 1122 perce bevehetetlen a kapuja. A győztes gólt Cristiano Ronaldo szerezte büntetőből az első félidő végén, de a címvédő végig sokkal veszélyesebben játszott, a portugál zseni a kapufát is eltalálta, a korábbi MU-kapus, Tim Howard pedig Park és Tévez lövését is bravúrral védte.

Premier League, 24. forduló:
Stoke City - Manchester City 1-0 (1-0)
gól:
Beattie (45+5.)
kiállítva: Delap (37., Stoke)

Middlesbrough - Blackburn 0-0

Hull City - West Bromwich Albion 2-2 (1-0)
gól:
Mendy (44.), Fagan (69.), illetve Simpson (53.), Brunt (73., 11-esből)

Bolton Wanderers - Tottenham Hotspur 3-2 (1-0)
gól:
Puygrenier (31.), K. Davies (64., 87.), illetve D. Bent (73., 75.)

Aston Villa - Wigan 0-0

Arsenal - West Ham United 0-0

Fulham - Portsmouth 3-1 (1-0)
gól: A. Johnson (14.), Nevland (71., 80.), illetve Nugent (84.)

Manchester United - Everton 1-0 (1-0)
gól:
Cristiano Ronaldo (44., 11-esből)

vasárnap:
Newcastle United - Sunderland 14:30 ó
Liverpool - Chelsea 17

Az állás:
1. Manchester United 23 40-10 53 pont
2. Chelsea 23 44-13 48
3. Liverpool 23 37-15 48
4. Aston Villa 24 38-24 48
5. Arsenal 24 38-25 43
6. Everton 24 31-28 37
7. Wigan Athletic 24 26-24 33
8. West Ham United 24 31-31 33
9. Fulham 22 22-19 29
10. Manchester City 23 41-32 28
11. Hull City 24 31-46 28
12. Bolton Wanderers 24 27-34 27
13. Sunderland 23 24-32 26
14. Tottenham Hotspur 24 26-31 24
15. Portsmouth 23 23-38 24
16. Stoke City 24 21-38 24
17. Newcastle United 23 29-39 23
18. Blackburn Rovers 23 27-38 23
19. Middlesbrough 24 18-35 22
20. West Bromwich Albion 24 22-44 22