Vágólapra másolva!
Péntektől ismét teljes a kínálat a topligákban, hiszen a német bajnokság is újraindul a téli pihenő után. Nyitányként egyből egy Hamburg-Bayern rangadót kapunk, az őszi első Hoffenheim pedig papíron sima meccsre készülhet a Cottbus ellen. Angliában a Liverpool a Chelsea-t fogadja, a Manchester United hívei egy döntetlenért szorítanak, mert akkor a bajnok az Everton legyőzésével még jobban megléphet az üldözőktől. Olaszországban a vasárnap esti Lazio-Milan a legerősebb párosítás, a Primera Divisiónban viszont kötelező feladat vár a nagyokra, bár a tizenkét ponttal vezető Barcának még egy esetleges santanderi pontvesztés is simán belefér.

Hathetes téli szünet után a péntek esti Hamburger SV-Bayern München rangadóval folytatódik a német labdarúgó-bajnokság.

A holtszezon ezúttal nem hozott komolyabb izgalmakat, a csapatok nem tartottak nagybevásárlást, így az erőviszonyok sem borultak fel igazán. Az újoncként éllovas Hoffenheimet ugyanakkor nagy érvágás érte, hiszen térdsérülés miatt elvesztette legjobbját, a góllövőlistán éllovas bosnyák Vedad Ibisevicet.

A szakértők szerint a bajnoki cím első számú esélyese a Bayern München, amely a hét közben, a kupa nyolcaddöntőjében 5-1-re lépte le idegenben a VfB Stuttgartot. "Megmutattuk mindenkinek, hogy készen állunk. Ha a következő négy hónapban tartjuk jó formánkat, akkor bajnokok leszünk" - mondta Jürgen Klinsmann, a bajorok vezetőedzője.

A Hajnal Tamással felálló Borussia Dortmund már most "hatpontos" mérkőzést játszik, a Király Gábort leigazoló Bayer Leverkusent fogadja: amennyiben a dortmundiak nem nyernek, úgy leszakadnak az élmezőnytől. Dárdai Pál Hertha BSC-je - a sérült magyar válogatott középpályás nélkül - az Eintracht Frankfurt ellen kezdi meg tavaszi hadjáratát, míg a Huszti Szabolcsot foglalkoztató Hannover a Schalkét látja vendégül.

A Bundesliga tavaszi küzdelmeiben eggyel kevesebb magyarért szoríthatnak a drukkerek, hiszen Lőw Zsolt a Hoffenheimtől a másodosztályú Mainzhoz igazolt.

Bundesliga, 18. forduló:
péntek:
Hamburger SV - Bayern München 20.30

szombat:
1. FC Köln - VfL Wolfsburg 15.30
Borussia Dortmund - Bayer Leverkusen 15.30
Hannover 96 - FC Schalke 04 15.30
Hertha BSC - Eintracht Frankfurt 15.30
1899 Hoffenheim - Energie Cottbus 15.30
VfB Stuttgart - Borussia Mönchengladbach 15.30

vasárnap:
VfL Bochum - Karlsruher SC 17 ó
Werder Bremen - Arminia Bielefeld 17

Az állás:
1. 1899 Hoffenheim 17 42-23 35 pont
2. Bayern München 17 39-24 35
3. Hertha BSC 17 27-20 33
4. Hamburger SV 17 26-24 33
5. Bayer Leverkusen 17 36-21 32
6. Borussia Dortmund 17 27-19 29
7. Schalke 04 17 24-16 27
8. Werder Bremen 17 39-28 26
9. VfL Wolfsburg 17 35-25 26
10. VfB Stuttgart 17 26-23 25
11. 1. FC Köln 17 19-25 22
12. Eintracht Frankfurt 17 23-29 19
13. Hannover 96 17 20-32 17
14. Arminia Bielefeld 17 15-27 14
15. Karlsruher SC 17 15-32 13
16. Energie Cottbus 17 12-29 13
17. VfL Bochum 17 19-30 11
18. Bor. Mönchengladbach 17 18-35 11

Az angol labdarúgó Premier League első helyéért folytatott versenyfutás szempontjából nagyon fontos rangadót rendeznek vasárnap Liverpoolban, ahol a harmadik pozícióban álló hazaiak a tabellán második Chelsea-t fogadják a 24. fordulóban.

A mérkőzés tétje némi túlzással az lesz, hogy melyik alakulat marad reális versenyben a bajnoki elsőségért a címvédő Manchester Uniteddal. A listavezetővel szemben jelenleg mindkét üldözőnek két pont a hátránya, így amelyik veszít, az MU eredményének függvényében akár ötpontos távolsága is kerülhet Sir Alex Ferguson csapatától.

Ez persze még nem lenne ledolgozhatatlan, ám a United egy meccsel kevesebbet játszott közvetlen riválisainál, vagyis sikeres pótlás esetén még tovább nőhet majd az előnye. A mérkőzést a vendégek várhatják jobb hangulatban, hiszen a bajnokságot sokáig vezető hazaiak kifejezetten gyengén futballoznak az utóbbi időben, a legutóbbi három fordulóban például képtelenek voltak nyerni. Ezzel szemben a Chelsea a Manchestertől elszenvedett vereség után kétszer győzött.

A MU-nak sem lesz egyébként könnyű dolga a hétvégén, mivel a hatodik helyezett Evertonnal mérkőzik. A magyar érdekeltségű csapatok közül a Gera Zoltánt foglalkoztató Fulham a Portsmouth-t, Halmosi Péter együttese, a Hull City pedig a sereghajtó West Bromwich Albiont látja vendégül szombaton. Fülöp Márton Sunderlandje vasárnap a Newcastle United otthonában lép pályára.

Premier League, 24. forduló:
szombat:
Stoke City - Manchester City 13:45 ó
Arsenal - West Ham United 16
Aston Villa - Wigan Athletic 16
Bolton Wanderers - Tottenham Hotspur 16
Fulham - Portsmouth 16
Hull City - West Bromwich Albion 16
Middlesbrough - Blackburn Rovers 16
Manchester United - Everton 18.30

vasárnap:
Newcastle United - Sunderland 14.30
Liverpool - Chelsea 17

Az állás:
1. Manchester United 22 39-10 50 pont
2. Chelsea 23 44-13 48
3. Liverpool 23 37-15 48
4. Aston Villa 23 38-24 47
5. Arsenal 23 38-25 42
6. Everton 23 31-27 37
7. Wigan Athletic 23 26-24 32
8. West Ham United 23 31-31 32
9. Manchester City 22 41-31 28
10. Hull City 23 29-44 27
11. Fulham 21 19-18 26
12. Sunderland 23 24-32 26
13. Tottenham Hotspur 23 24-28 24
14. Bolton Wanderers 23 24-32 24
15. Portsmouth 22 22-35 24
16. Newcastle United 23 29-39 23
17. Blackburn Rovers 22 27-38 22
18. Middlesbrough 23 18-35 21
19. Stoke City 23 20-38 21
20. West Bromwich Albion 23 20-42 21