Vágólapra másolva!
Ügyvédhez fordult Roberto Mancini, az Internazionale labdarúgócsapatának csütörtökön menesztett vezetőedzője, mivel elfogadhatatlannak tartja a klub indoklását.

A milánói egyesület azért küldte el a sikertrénert, mert az márciusban, a Bajnokok Ligája-búcsút követően kijelentette, hogy az idény végén távozik. A szakember ügyvédje, Stefano Gagliardi szerint ez az érvelés túl késői május végén.

"Minden kontraktusban benne van, hogy rendkívül történés esetén mindkét félnek tíz napja van megtenni a megfelelő lépéseket, ez esetben pedig hónapokról beszélünk" - mondta Gagliardi az ANSA olasz hírügynökségnek.

A 43 éves Mancini kijelentette: ő csak a jó hírnevét szeretné megőrizni, amit most az Inter megpróbál bepiszkítani a hamis állításaival. A szakember 2004-től irányította a gárdát, amely ezalatt 3 bajnoki címet, 2-2 hazai kupagyőzelmet és Szuperkupát söpört be, azaz az 1995-től íródó Moratti-éra nyolc trófeájából hét az ő nevéhez köthető.

Az olasz sajtó már biztosra veszi, hogy utódja a portugál José Mourinho lesz, Mancinit pedig egyes lapok éppen Mourinho korábbi csapatával, az elbukott Bajnokok Ligája-döntő után Avram Granttől megváló Chelsea-vel hozták hírbe.