Vágólapra másolva!
A Manchester United a bajnoki címet már begyűjtötte, miközben portugál szélsőjét, Cristiano Ronaldót a szezon legjobb játékosának választották Angliában. A luzitán futballista igyekszik minden idegszálával a BL-döntőre koncentrálni, és nem foglalkoztatják a távozásáról szóló pletykák.

- A BL-döntő mennyire jelent különleges alkalmat a számára?
- A Bajnokok Ligája teljesen más, mint a többi sorozat: a stadionok, az ellenfelek, a játékstílus minden különbözik. A finálé pedig a legnagyobb mérkőzés a sorozatban. A játékosok többségének ez lesz az első BL-döntője, és mindegyikünk számára ez lesz karrierük legfontosabb összecsapására, így nekem is. Ráadásul ez a trófea még hiányzik a gyűjteményemből.

- Van, aki szerint a fináléban dől el igazán, mekkora klasszis...
- Két gólt szereztem az Arsenal ellen, a Liverpool és a Chelsea kapuját is bevettem. Maximálisan elégedett vagyok a szezonommal: 41 gólt értem el, és szinte minden lehetséges trófeát, díjat begyűjtöttem. Nem hiszem, hogy bármit is bizonyítanom kellene bárkinek is.

- Nem foglalkoztatja az emberek véleménye?
- Az emberek azt gondolnak, amit akarnak, nem érdekel. Lehet, hogy Moszkvában is remekül megy majd a játék, és az év végén megnyerem az Aranylabdát is - talán akkor véget érnek ezek a viták, de jelenleg ezzel nem foglalkozom. Még sohasem nyertem meg a Bajnokok Ligáját, és úgy gondolom, hogy most a Manchester Uniteddel minden esélyem megvan erre. Most csak erre koncentrálok.

- Mostanában sokat lehet hallani egy esetleges klubváltásról is...
- Azt hiszem, jelenleg a megfelelő egyesületben futballozom. Otthon érzem magam, és a klubnál mindenki fantasztikusan bánik velem. Boldog vagyok, és úgy gondolom, hogy a következő idényben is itt leszek, de a jövőt senki sem ismerheti.

- Mi szól a maradás mellett?
- Jelenleg a Premier League-ben játsszák a legjobb futballt a világon. Még több trófeát és díjat akarok nyerni, és még jobban akarok játszani. A mester nagyon sokat segített nekem, és állandóan tanulok. Úgy vélem, most sem megy rosszul a játék, de a véleményem szerint még mindig van hová fejlődnöm.