Vágólapra másolva!
Nem unatkozhatnak a labdarúgás szerelmesei az előttünk álló hétvégén, a négy topligában ugyanis rangadók és városi derbik tömkelegét rendezik. Olaszországban a Fiorentina-Inter és a Milan-Juventus összecsapás ígér nagy csatát, Németországban a második helyen álló Werder a harmadik Hamburgot fogadja. Spanyolországban a katalán derbire, azaz az Espanyol-Barcelona rangadóra kerül sor, míg a londoni csapatok közül a Chelsea a West Ham Unitedet fogadja.

Szombaton a Derby County a Sunderlandhez látogat, vagyis két kieső helyen álló újonc együttes találkozik az angol labdarúgó bajnokság hétvégi fordulójában.

Az előző szezonban mind a Sunderland, mind a Derby még a másodosztályban (Championship) szorgoskodott olyannyira, hogy mindkét gárda kiharcolta a feljutást. Úgy tűnik azonban, hogy a kiscsapatok az idén sem tudnak élni lehetőségükkel, és képtelenek lesznek gyökeret verni a sokak szerint a világ legerősebb pontvadászatának számító Premier League-ben.

A kiesés elleni küzdelemben a két együttes számára kiemelkedő fontosságú lesz a hétvégi "hatpontos" találkozó megnyerése olyan, számukra ínséges időkben, amikor a Sunderland szeptember óta képtelen a győzelemre - 10 pontjával a 18. -, s amikor a Derby County a 14 eddigi összecsapásából csupán 6 pontot gyűjtött és utolsó (20.) a táblázaton.

Az összecsapás ideális bemutatkozás lehet Paul Jewellnek, a Derby frissen kinevezett menedzserének, aki a Wigan Athletic élvonalban tartása után most talán még nagyobb fába vágta a fejszéjét azzal, hogy szerdán leült a "Kosok" kispadjára.

"Nehéz szezon vár ránk, de nem fogjuk megadni magunkat. Pillanatnyilag mi vagyunk a leggyengébbek, de ígérem, legalább a negyedik leggyengébbek leszünk a bajnokság végére, és akkor mindenki boldog lesz" - vélekedett csapata kilátásairól Jewell.

Alex McLeish személyében új edző áll a Birmingham City élén is. A skót válogatottól kedden távozó szakember és gárdája vasárnap a Tottenham Hotspurnél vendégeskedik.

Az utolsó előtti Wigan Athletic kispadján is frissen kinevezett szakember, Steve Bruce - a Birmingham volt trénere - debütál szombaton, a Manchester City elleni idegenbeli találkozón.

Az éllovas Arsenal - ugyancsak szombaton - az Aston Villához látogat, míg a három pontos hátránnyal a második helyen álló Manchester United hétfő este a Fulhamet látja vendégül az Old Trafford pázsitján.

A negyedik Chelsea szombaton a West Ham Unitedet fogadja, a tabellán a Kékek mögött egy pont hátránnyal álló Liverpool pedig vasárnap, a Gery Megsonnal új erőre kapó - és nemrég a Manchester Unitedet is megverő - Bolton Wanderersszel játszik odahaza, az Anfield Roadon.