Vágólapra másolva!
A Tottenham a 95. percben mentett pontot az Arsenal ellen Premier League 35. fordulójában, amely nem sikerült túl jó a Manchester Unitednek, a listavezető ugyanis csak ikszelt a Middlesbrough ellen. A Watford 1-1-et játszott, a gólt a csereként pályára lépő Priskin Tamás szerezte, ám ez sem mentette meg az együttest attól, hogy első csapatként búcsúzzon az élvonaltól. A németeknél élen maradt a Schalke, bajba kerülhet viszont a Stuttgartban bukó Bayern, a Ligue 1-ben a Lyon úgy lett bajnok, hogy pályára sem lépett. A Real Madrid 2-1-re verte a Valenciát a spanyol forduló rangadóján, a Serie A-ban pedig két hazai győzelem született, a Milanban parádézott Ronaldo, aki mellel is gólt szerzett a Cagliari ellen.

A Tottenham 1999 novembere óta nem tudott nyerni az Arsenal ellen, most Berbatov révén már az első percben vezethetett volna a Spurs, Zokora felívelése után Gallas fejelt rossz helyre, a bolgár csatár lecsapott a labdára, át is emelte a kifutó Lehmann felett, de nem találta el a kaput.

A kezdeti bizonytalanság után az Arsenal átvette a játék irányítását, de csak egy lesgólra futotta az Ágyúsok erejéből, Ljungberg állt rossz helyen az egyébként látványos sarkazásos passza pillanatában, így Adebayor feleslegesen lőtt a hálóba.

A 30. percben a Tottenham már érvényes gólt szerzett, Jenas szögletét Dawson fejelte a kapu felé, Robbie Keane pedig három méterről stukkolt a hálóba. Még a szünet előtt egyenlíthetett volna Arsene Wenger csapata, Eboué kényszerítőzött Fabregasszal, majd a visszakapott labdát kiszorított helyzetből is ellőtte, de a jobb kapufát találta el, a kipattanó Adebayor elé került, aki egy becsúszó védőtől megzavarva a léc fölé tüzelt.

A fordulás után is helyzettel nyitott a vendéggárda, Touré bólintott a jobb kapufára Fabregas szöglete után. Az 59. percben Adebayor kísérleténél is csak centik hiányoztak, a togói csatár Clichy centerezése után fejelt a felső lécre.

Forrás: EPA

Rosicky üldözi Chimbondát

A 64. minutumban már minden klappolt, Fabregas lágyan ívelt középre egy szabadrúgást, Touré lefordult Chimbondáról és a hosszú saroknál berobbanva úgy lőtt a kapuba, hogy a labda Robinson testéről pattant a gólvonal mögé. Adebayor is kedvett kapott Tourétól, a kapufája után ő is eredményes volt, megint Fabregas volt a feladó, középen Jenas szörnyen rossz ütemben ment fel fejelni, így Adebeyorhoz eljutott a labda, ami a kobakjáról a jobb felsőbe vágódott.

Úgy tűnt, hogy nem szakad meg a Spurs rossz sorozata, de Júlio Baptista elrontotta a meccslabdát, így maradtak még izgalmak a hajrára. Lehmann ügyetlenkedését még megúszta az Arsenal, de a 95. percben Jenas 24 méteres lapos bombája a jobb sarokba kanayarodott, így 2-2 lett a vége, a legutolsó pillanatban mentett pontot a Tottenham.

A Watford Priskin Tamás 75. percben szerzett góljával mentett pontot hazai pályán a Manchester City ellen. A magyar válogatott támadó csereként a 65. percben lépett pályára. A döntetlen egyben azt is jelentette, hogy a Watford az első csapat, amely elbúcsúzott az élvonaltól.

A Manchester United is botlott, miután csak 1-1-es döntetlent ért el a Middlesbrough-val szemben.

Premier League, 35. forduló:
Tottenham - Arsenal 2-2 (1-0)
gól:
Robbie Keane (30.), Jenas (95.), illetve K. Touré (64.), Adebayor (78.)

Bolton Wanderers - Reading 1-3 (0-0)
gól:
Shorey (64., öngól), illetve Doyle (84., 89., a másodikat 11-esből), Hunt (90.)

Charlton Athletic - Sheffield United 1-1 (0-0)
gól:
Karkuri (59.), illetve Stead (69.)

Fulham - Blackburn Rovers 1-1 (1-0)
gól:
Montella (9.), illetve McCarthy (60.)

Liverpool - Wigan Athletic 2-0 (1-0)
gól:
Kuyt (30., 68.)

Watford - Manchester City 1-1 (0-0)
gól:
Priskin (75.), illetve Vassell (53.)

West Ham United - Everton 1-0 (1-0)
gól:
Zamora (13.)

Manchester United - Middlesbrough 1-1 (1-1)
gól:
Richardson (3.), illetve Viduka (45.)

Folytatódik a MU üldözése Angliábanhttp://www.origo.hu/sport/focivilag/20070420real.html?pIdx=2