Vágólapra másolva!
A házigazda FC Liverpool Peter Crouch mesterhármasával magabiztos győzelmet aratott az Arsenal felett az angol labdarúgó Premier League 31. fordulójának nyitómérkőzésén. Sikerével a hazai gárda megelőzte fővárosi riválisát a tabellán és feljött a harmadik helyre. A listavezető Manchester United 0-1 fordította meg a meccset hazai pályán a Blackburn ellen, míg a Bundesligában a Bayern 2-0-ra verte az ugyancsak a bajnoki címre hajtó Schalkét. Franciaországban a Marseille kikapott a Lorient-től, az olasz rangadón a Roma és a Milan megosztozott a pontokon.

Nem mondhatni, hogy takarékos üzemmódban kezdett volna a Liverpool a keddi BL-meccse előtt, a hazaiak szinte nekiestek az Arsenalnak, és a negyedik percben a vezetést is megszerezték: a jobb oldalon Pennant sarokkal hozta játékba Arbeloát, a spanyol pontosan passzolt középre, ahol a háromhetes kényszerpihenő után visszatért Crouch becsúszva jobbal a rövid sarokba juttatta a labdát (1-0).

A előny a Liverpoolnál, a labda viszont többnyire az Ágyúsoknál volt a következő percekben, egy szem csatáruk, Adebayor azonban csak egy szöglet után veszélyeztette a kaput egy fölé szálló fejessel. Crouch hosszú lába ellenben a 21. percben ismét lövésre lendült, a Vörösök házi gólkirálya ollózva küldte Lehmann kezébe a labdát, két perc múlva pedig Carragher tört előre ígéretesen.

A 26. percben ismét Crouch hámozott ki magának lövőhelyzetet, majd a másik oldalon Baptista villanhatott volna, de csúnyán leperdült a labda a lábáról.

A 35. percben kezdte Crouch-jutalommjátékká kinőni magát a találkozó: bár két védő volt mellette, három méteres magasságban mégis magányosan várhatta a balról érkező labdát, amelyet precízen és kellő erővel fejelt a bal felső sarokba (2-0).

A szünet után ismét egy - Gerrard-lövéssel végződött - villámgyors Liverpool-akciónak tapsolt az Anfield Road közensége, az ellentámadásból azonban Adebayor az addigi legnagyobbb Arsenal helyzetet hozta össze, 18 méterről a kapufát találta el.

Szépítés helyett azonban - londoni szempontból - tovább csúfította az eredményt a Liverpool: a 60. percben egy jobb oldali szabadrúgást követően Agger fejjel a hosszú sarokba csúsztatott (3-0).

Adebayor nem hagyta annyiban, felhőfejesét már-már emberfölötti bravúrral tolta kapufára Reyna, a 73. percben viszont már nem tudott mit tenni a kapus: egy vendégszöglet után Gallas szinte a gólvonalról sodorta a hálóba a labdát (3-1).

Meg is élénkültek a fővárosiak, felrémlett egy izgalmas hajrá lehetősége, de erre csak csak a 81. percig volt esély, ekkor Crouch levette a jobbról érkező labdát, egy finom csellel becsapta Tourét, majd ballal a kapuba zúdított (4-1).

A liverpool így visszaadta az őszi, háromgólos verést az Arsenalnak, és önbizalommal telten utazhat az eindhoveni BL-összecsapásra.

A Manchester United alaposan ráijesztett szurkolóira, hiszen az Old Traffordon 1-0-s Blackburn-vezetéssel térhettek pihenőre a csapatok (a Rovers ráadásul kimondottan jól játszott), a második félidőre azonban felpörgette csapatát Sir Alex Ferguson, amely előbb óriási nyomás alá helyezte, majd felőrölte, végül kiütötte ellenfelét.

A kiesőjelöltek közül a West Ham és a Chalrton is győzni tudott, így még mindkét londoni csapat reménykedhet, hogy egy jól sikerült hajrával esetleg sikerül befognia a Sheffieldet, és megkapaszkodni a Premier League-ben.

A Chelsea-t most sem hagyta cserben hagyományos szerencséje, hiszen a címvédő egy 92. percben szerzett góllal tudott győzni 1-0-ra a sereghajtó Watford vendégeként. A hazai csapatban Priskin Tamás a 69. percben csereként lépett pályára.

Premier League, 31. forduló:
Liverpool - Arsenal 4-1 (2-0)
gól:
Crouch (4., 35., 81.), Agger (60.), illetve Gallas (73.)

Manchester United - Blackburn Rovers 4-1 (0-1)
gól:
Scholes (61.), Carrick (73.), Park (83.), Solskjaer (90.), illetve Derbyshire (29.)

Bolton Wanderers - Sheffield United 1-0 (0-0)
gól:
Davies (80.)

Charlton Athletic - Wigan Athletic 1-0 (0-0)
gól:
D. Bent (86., 11-esből)

Fulham - Portsmouth 1-1 (0-1)
gól:
Pearce (90.), illetve Kranjcar (5.)

Newcastle United - Manchester City 0-1 (0-0)
gól:
Mpenza (80.)

West Ham United - Middlesbrough 2-0 (2-0)
gól:
Zamora (2.), Tevez (45.)

Watford - Chelsea 0-1 (0-0)
gól:
Kalou (92.)

[origo]