Vágólapra másolva!
Tavaly szinte mindent elért, amit futballista elérhet, idén azonban - éppen ezért - nagyon nehéz évre számít Fabio Cannavaro, a Real Madrid olasz sztárja.

A klasszis hátvéd 2006-ban megnyerte hazája bajnokságát a Juventusszal (más kérdés, hogy utóbb a bundabotrány következményeként címfosztás lett a dolog vége), majd a válogatottal a csúcsra ért a németországi világbajnokságon. Teljesítménye elismeréseként megkapta az Aranylabdát és az Év játékosává választották a nemzetközi szövetség (FIFA) szavazásán.

"2007 rendkívül nehéz lesz számomra, hiszen egy hihetetlen év van mögöttem. Mostantól, ha hibát követek el egy-egy mérkőzésen, mindenki rám fog mutogatni" - mondta a nyáron a spanyol fővárosba költözött labdarúgó.

Az olasz nemzeti csapat kapitánya saját bevallása szerint az óesztendő vége felé "néhány jó, néhány rossz és néhány nagyon rossz" találkozót produkált, a negatív oldalon kiemelkedik a királyi gárda Recreativo Huelva elleni, 3-0-s hazai veresége, amelyben többek szerint nagy szerepe volt az ő gyenge formájának is.

"Nem örülök annak, hogy mostanság ilyen hullámzó a teljesítményem. Sokkal kiegyensúlyozottabban kellene játszanom" - mondta önkritikusan a 33 éves Cannavaro. A futballista elárulta: hisz abban, hogy a Real idén legalább egy trófeát begyűjt. "Mindegy, hogy a bajnokságban, a kupában vagy a BL-ben leszünk sikeresek. A lényeg az, hogy valamit nyerjünk. Erős csapatunk van, de keményen kell dolgoznunk" - fogalmazott.

A madridiak jelenleg a harmadik helyen állnak a spanyol pontvadászatban, a 16 között járnak a Király-kupában és a BL-ben is nyolcaddöntősök.