Vágólapra másolva!
Az FC Barcelona győzelmi sorozatát megszakító Real Zaragoza döntetlent ért el a Valencia vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában. A zaragozaiak két góllal vezettek, a házigazda az utolsó hét percben egyenlített Kluivert és Aimar góljaival. A bajnok katalánok a Mallorca vendégei voltak, és 3-0-s győzelemmel távoztak a szigetről, a Real Madrid is idegenben nyert, a királyi gárda a Celta Vigo otthonából hozta el a pontokat.

A bajnokságban nem szakadt meg a Barcelona nagy sorozata, és zsinórban már tizennégy győzelemnél jár Frank Rijkaard csapata. A Mallorca otthonában a 40. percben szerzett vezetést a Barca, Deco labdáját a leshatárról induló Giuly jobbal levette, ballal pedig begurította a kifutó kapus mellett.

A második játékrészben a csereként beálló Messi volt a főszereplő, az argentin tehetség a 73. percben állt be, és három perc múlva Sylvinho passza után egy higgadt cselt követően jobbal a bal alsóba helyezett. Aztán sikerült egy óriási helyzetet elszórakoznia, de a Mallorca nem úszta meg két kapott góllal, mert Ronaldinho átadása után Messi egy szemtelen emeléssel bevette Moyá kapuját.

A Real Madrid Vigóban vizitált, és egy brazil koprodukció hozta meg a királyi gárda első gólját, Julio Baptistától került a labda Robinhóhoz, aki 11 méterről a jobb sarokba belsőzött. A félidő végén szép akció végén egalizált a Celta, Angel emelt középre, Cicinho rosszul helyezkedett, Lequi pedig a hálóba bólintott. Cicinho aztán a szünet után javított, és az 57. percben szerzett találata egyben a Real győzelmét jelentette.

Primera División, 21. forduló
Osasuna - Real Betis 0-2 (0-1)
gól:
Fernandez (34.), Edu (60.)

Espanyol - Málaga 3-1 (3-1)
gól:
Tamudo (10., 21.), Luis Garcia (32.), illetve Alexis (40.)

Sevilla - Villarreal 2-0 (1-0)
gól:
Luis Fabiano (30.), Kanoute (58.)
kiállítva: Josico (45+2., Villarreal)

FC Valencia - Real Zaragoza 2-2 (0-1)
gól:
Kluivert (83.), Aimar (89.), illetve Sergio Garcia (45+1), Ewerthon (64.)
kiállítva: Generelo (82., Zaragoza)

Alavés - Real Sociedad 3-1 (1-0)
gól:
Carpintero (34.), Aloisi (58., 86.), illetve Stevanovic (90.)

Mallorca - Barcelona 0-3 (0-1)
gól: Giuly (40.), Messi (76., 82.)
kiállítva: Tuzzio (72., Mallorca)

Celta Vigo - Real Madrid 1-2 (1-1)
gól: Lequi (40.), illetve Robinho (17.), Cicinho (57.)

[origo] / (MTI)