Vágólapra másolva!
Két csatár is klubrekordot döntött az elmúlt hét során, nem csoda, hogy álomcsapatunkban a támadó alakzatot Alessandro del Piero és Thierry Henry alkotja. A tizenegy kiválasztott labdarúgó közé bekerült még a régi szép napjait idéző Rivaldo is, aki két góljával eldöntötte a görög örökrangadót.
Tomasz Kuszczak (lengyel, West Bromwich Albion): Gera Zoltán együttese nagyon értékes győzelmet aratott a Wigan Athletic ellen, a WBA-nak ez volt az első idegenbeli diadala ebben a szezonban. Ehhez persze az is kellett, hogy a kapuban Kuszczak kiválóan védjen, a portás az utolsó percben egészen elképesztő bravúrt mutatott be.
Miguel (portugál, Valencia CF): A nyáron szerződtetett luzitán jobbhátvéd egyre jobban beilleszkedik a Valenciába, és immár alapembernek számít az együttesben. A múlt héten csapata mindkét mérkőzését végigjátszotta, a spanyol kupában pedig győztes találatot ért el a Villarreal CF ellen.Joseph Yobo (nigériai, Everton FC): A liverpooli együttes még mindig közelebb van a tabella alsó feléhez, mint a középmezőny elejéhez, de a klub szép lassan távolodik a kiesési zónától - a hét végén például a Portsmoutht verte idegenben, szokás szerint 1-0-ra. A védelem végig remekül zárt, és a hátsó alakzatból elsősorban Yobo emelkedett ki.Claudio Cacapa (brazil, Olympique Lyon): A francia bajnokcsapat semmi jelét nem adja annak, hogy kiengedne, a lyoniak a múlt héten mindkét bajnokijukat megnyerték. Az Olympique Marseille ellen 2-1-re, a Nancy ellen pedig 2-0-ra diadalmaskodtak, utóbbi találkozón pedig a brazil középhátvéd góllal járult hozzá a győzelemhez.Jérémy Mathieu (francia, Toulouse FC): A TFC-nek elméletileg két meccset kellett volna játszania a múlt héten, de a Saint-Etienne elleni bajnoki elmaradt. Pedig a csapat lendületben volt, hiszen hét közben hazai pályán 1-0-ra legyőzte a PSG-t, és a találkozó legjobbja a Toulouse balhátvédje, Mathieu volt, aki nem csak az ellenfél támadásait hatástalanította, hanem rengeteget ment előre.
Aimo Diana (olasz, Sampdoria): A genovai együttes jó hetet zárt, hiszen előbb bejutott a legjobb nyolc közé az olasz kupában, majd pedig a bajnokságban, idegenben nyert 3-0-ra a Lecce ellen. Utóbbi találkozón a jobb oldali középpályás Diana alaposan kitett magáért, hiszen kétszer is eredményes volt.Rivaldo (brazil, Olimpiakosz): A görög bajnokságban szuperrangadót rendeztek, amelyen a megszokott presztízsen kívül az volt a tét, hogy az Olimpiakosz végleg meglép-e nagy riválisától, a Panathinaikosztól. Nos, a válasz igen, és ez elsősorban Rivaldónak köszönhető, aki legszebb napjait idézve futballozott, és kétszer is betalált.Sergio Matabuena (spanyol, Racing Santander): A santanderi együttes remekül elkapta a fonalat, hiszen a legutóbbi három mérkőzésén hét pontot szerzett, és ezzel egészen a 11. pozícióig jött előre a tabellán. A hét végén a Villarreal CF-et verte a csapat, mégpedig a védekező középpályás Matabuena góljával.Zinédine Zidane (francia, Real Madrid): A királyi gárda a hét végi, Sevilla FC elleni bajnokin ismét régi, "galaktikus" önmagát idézte, és egy fantasztikus mérkőzésen 4-2-es győzelmet aratott. A madridiaktól többen is kiemelkedően futballoztak, de elsősorban Zidane-t érdemes említeni, a gall ugyanis mesterhármast ért el, és technikai trükkök sorával kápráztatta el a Bernabéu közönségét.
Thierry Henry (francia, Arsenal FC): A hét vége legjobb csapatteljesítménye az Ágyúsok nevéhez fűződött, akik 7-0-ra verték a Middlesbrough-t a Premier League-ben, de Henry még a londoni együttesből is kiemelkedett. A francia támadó mesterhármast ért el, és ezzel megdöntötte Cliff Batin klubrekordját, immár Henry az Arsenal történetének legeredményesebb játékosa a bajnokságban.Alessandro del Piero (olasz, Juventus FC): A torinóiak támadója is új klubrekordot állított fel: a Fiorentina elleni kupamérkőzésen elért mesterhármasával immár Del Piero a Juve történetének legeredményesebb futballistája. Ez azonban nem jelentette ezt, hogy megelégedett volna, hiszen a hét végi bajnokin is ő érte el a mindent eldöntő találatot.

Az egeret a figurák fölé helyezve olvashat a hét legjobbjairól.