Vágólapra másolva!
A Siena-Inter meccset leszámítva a szokásosnál gólgazdagabb vasárnap délutánt produkáltak a Serie A csapatai, a hat - további - meccsen összesen 19 találat született. Mégis a nap záróösszecsapásán esett a legtöbb gól: a Milan késő este 4-3-ra verte a Parmát.

Az Inter futballistái hiába fogadkoztak a Siena elleni idegenbeli meccs előtt, nem sikerült jelentősen közelebb kerülniük az éllovas Juventushoz, amely viszont hozta a kötelezőt szombaton. Így a 0-0 azt jelenti, hogy a Zebrák előnye - a 18. forduló előtti állapothoz képest - 10 pontra nőtt az Interhez képest, sőt a Milan újra feljött a második helyre, miután az esti mérkőzésen 4-3-ra legyőzte a San Siróban a Parmát.

A többi találkozó mindegyikén rezdültek a hálók, Trevisóban csak egyszer, ám ezt a Farkasok nem bánták, az AS Roma ugyanis Aquilani jóvoltából begyűjtötte a három pontot, és hetedik a tabellán. A másik fővárosi gárda, a Lazio viszont nagy fölénnyel nyert, a szenvedő fél pedig az Ascoli volt, amelynek négy gólt is lőttek a vendéglátók, az elsőt a "különös" gólöröméről hírhedté vált veterán Di Canio. A Romának még mindig jobb a gólkülönbsége, mint a Lazióé, így a világoskék-mezesek maradtak nyolcadikok.

Szintén otthon tartotta a három pontot a Cagliari, amely némi meglepetésre a BL-ben is megfordult - s a meccset kilenc emberrel befejező - Udinesét verte 2-1-re, míg a hatodik Chievo az utolsó előtti Leccét múlta felül 3-1 arányban.

Mindössze három pontra van a negyedik BL-helytől a szárnyaló Livorno, amely Lucarelli duplájával gyűrte le idegenben a Flachi kiállítása miatt megfogyatkozó Sampdoriát. Kiesési rangadón, a Messina vendégeként diadalmaskodott a Messina - a hős a kettőt vállaló vendég Muslimovic, az antihős a kétszer besárguló hazai Pratali volt.

Serie A, 18. forduló:
Cagliari - Udinese 2-1 (1-1)
gól: Conti (38.), Langella (85.), illetve Sensini (23.)
piros lap: Obodo (77.), Pinzi (82.) - mindkettő Udinese

Chievo - Lecce 3-1 (1-1)
gól: Pellisier (19., 52.), Zanchetta (93.), illetve Del Vecchio (29.)

Empoli - Messina 1-3 (1-1)
gól: Almiron (35.), illetve Muslimovic (7., 60.), Di Napoli (75.)
piros lap: Pratali (57., Empoli)

Lazio - Ascoli 4-1 (2-1)
gól: Di Canio (29.), Mudingayi (34.), Pandev (73.), Tare (81.), illetve Guana (14.)

Sampdoria - Livorno 0-2 (0-1)
gól: Lucarelli (8., 92.)
piros lap: Flachi (73., Sampdoria)

Siena - Internazionale 0-0

Treviso - AS Roma 0-1 (0-1)
gól: Aquilani (34.)

AC Milan - Parma 4-3 (3-1)
gól:
Cardone (öngól, 27.), Gilardino (29.), Kaká (36.), Sevcsenko (81.) illetve P. Cannavaro (24.), Marchionni (70., 85.)