Vágólapra másolva!
Adriano Galliani, az AC Milan alelnöke ultimátumot intézett a szintén élvonalbeli Parmának, melynek értelmében vagy még hétfőn megállapodnak Alberto Gilardino átigazolásáról, vagy a klub kiszáll a tehetséges labdarúgóért folytatott versengésből.

"Ma vagy soha" - jelentette ki Galliani. A Parma 30 millió eurót kér a 23 éves válogatott csatárért, míg a milánóiak 24 milliót kínálnak érte. "Ha keddig nem jelentkezik a Parma, hogy elfogadja ajánlatunkat, új játékos után nézünk" - tette hozzá a liga elnökeként is tevékenykedő vezető.

Gilardino a legutóbbi két szezonban 72 olasz élvonalbeli mérkőzésen 46-szor volt eredményes, és mindkét idényben második lett a Serie A góllövőlistáján. Szerződése 2008-ban járna le, de az AC Milan mellett a Juventus, a Real Madrid és a Chelsea is bejelentkezett érte.