Vágólapra másolva!
Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt július 16-án!

2001-ben ezen a napon befejeződtek a küzdelmek a Copa América A csoportjában. A kvartettben nem volt túl sok tétje az utolsó fordulónak, hiszen az első két hely sorsa már korábban eldőlt, a harmadik helyezettnek pedig csak minimális esélye volt a továbbjutásra. Nos, Ecuador azért nem akarta kihasználatlanul hagyni ezt a kis sanszot sem, és a Venezuela felett aratott sima győzelmével még reménykedhetett, Kolumbia pedig presztízsből verte meg Chile tizenegyét, és így százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg a csoportot.

A házigazdákat közel negyvenezer szurkoló biztatta, és ilyen közönség mellett nem tehették meg, hogy ellazsálják a Chile elleni meccset. Az első negyedórában valósággal lefutballozták ellenfelüket a pályáról, rengeteg helyzetet teremtettek, és a vezetést is megszerezték. Freddy Grisales mutatott volna be egy esernyőcselt a tizenhatoson belül, de a chilei védő, Claudio Maldonado ezt nem tűrhette, és kézzel lehúzta a labdát.

A jogosan megítélt büntetőt Víctor Aristizábal értékesítette, és ezzel utolérte a góllövőlista élén három találattal álló chilei támadót, Cristián Montecinost. Ő egyébként szintén a pályán volt, de észre sem lehetett venni, ám ez a többi chilei támadóra is igaz volt. A 21. percben tovább növelhette volna előnyét a hazai gárda, ám Aristizábal találatát les miatt érvénytelenítette a mexikói játékvezető.

A vendégek csak fél óra elteltével merészkedtek át a félpályán, és ez rögtön egy páros kiállítást eredményezett: egy chilei szabadrúgást megelőzően Elkin Murillo és Pablo Galdames verekedett össze, így mindketten idő előtt mehettek az öltözőbe. A szünetben mindkét szövetségi kapitány csatárt cserélt, de ellenkező indokkal: a chileieknél Reinaldo Navia gyatra teljesítménye miatt maradhatott az öltőzőben, a másik oldalon viszont a gólszerző Aristizábalt pihentetni kívánta Francisco Maturana.

A vendégeknek még a csere sem jött be, hiszen a beállt Marcelo Corarlest alig negyedóra elteltével húzódás miatt le kellett hozni a pályáról. Kolumbia második találatát viszont egy csereember szerezte, az utolsó húsz percre beállt Eulalio Arriaga gyorsaságát kihasználva elhúzott a védők mellett, és a kapuba helyezett. A csoport élén így három győzelemmel Kolumbia végzett, megelőzve a még szintén továbbjutott Chilét (6), Ecudort (3) és a pont nélkül zárt Venezuelát.

Kolumbia - Chile 2-0 (1-0)
Barranquilla, Metropolitano Roberto Meléndez-stadion, 40 000 néző
v.: Alcalá (mexikói)
Kolumbia: Calero - I. López, I. Córdoba, Yepes, Bedoya, Grisales, F. Vargas (Arriaga, 72.), J. Ramírez, G. Hernández (Medina, 73.), Murillo, Aristizábal (Becerra, 46.)
szövetségi kapitány: Maturana.
Chile: S. Vargas - Maldonado, Reyes, Rojas, Pozo, E. Pérez, Villaseca, Galdames, Valenzuela (Neira, 62.), Navia (Corarles, 46.; R. Núnez, 71.), Montecinos
szövetségi kapitány: García.
gól: Aristizábal (10. - 11-esből), Arriaga (90.).
kiállítva: Murillo (34.), Galdames (34.).