Vágólapra másolva!
Robinho, a brazil labdarúgás egyik legnagyobb tehetsége ismét kijelentette, hogy a Real Madridban szeretné folytatni pályafutását.

"Minden amellett szól, hogy eligazoljak. A karrierem szempontjából óriási előrelépés lenne, másrészt Madridban tökéletes biztonságban érezném a családomat" - mondta a Santos 21 éves csatára, akinek édesanyját szülőhazájában emberrablók 40 napig fogva tartották a télen.

Marcelo Teixeira, a riói klub elnöke ennek ellenére továbbra is hajthatatlannak tűnik, hiszen elképesztő összeget, 50 millió dollárt kér a fiatal játékosért, aki két góllal járult hozzá az aranyérem megszerzéséhez a szerdán véget ért Konföderációs-kupán.

A Real Madrid mindeközben nem volt rest, és hároméves szerződést kötött Pablo Garciával, az Osasuna uruguayi válogatott labdarúgójával. A királyi klub négymillió eurót fizetett a pamplonai kiscsapatnak a 28 éves futballistáért, valamint átengedte a fiatal Borja játékengedélyét. A védekező középpályás a fővárosi együttes első komolyabb szerzeménye a nyári átigazolási szezonban.