Vágólapra másolva!
A dél-amerikai vb-selejtezőben aratott 3-1-es siker után és a Konföderációs-kupa döntője előtt Argentína és Brazília harmadszor is összecsapott a futballpályán: Utrechtben, a 20 éven aluliak világbajnokságának elődöntőjében az égszínkékek hosszabbításban 2-1-re legyőzték nagy szomszédjukat. A döntőben Nigéria lesz Argentína ellenfele, amely Kerkradéban 3-0-ra verte Marokkót. Txiki Begiristain, a Barcelona sportigazgatója Utrechtbe repült, ahol azon nyomban egy 2010-ig szóló szerződés-hosszabbítást írt alá az argentin csapat húzóemberével, a mindössze 18 éves Lionel Messivel. A lelépési záradék ugyanakkora, mint Ronaldinho és Eto'o esetében: 150 millió euró. Nem is csoda: sokak szerint az új Maradonáról van szó.

Messi minden idők egyik legnagyobb futballtehetségének indul. 14 éves korában szerződtette a Santa Fé-i fiatalembert a Barca, és Messi 2004. október 17-én, az Espanyol elleni városi rangadón be is mutatkozott. (1-0-ra győzött a Barcelona)

Messi idén tavasszal minden idők legfiatalabb bajnoki gólszerzője lett a gránátvörös-kékek színeiben, amikor május 1-én az Albacete ellen betalált a hálóba. Ekkor 17 éves, 10 hónapos és 7 napos volt.

Messi után Ronaldinho, Deco, Xavi, majd Puyol és a szakvezető Frank Rijkaard a következők, akikkel minél előbb szerződéshosszabbítást szeretnének aláírni a barcelonai vezetők. "Boldog és elégedett vagyok, hogy további öt évre a klubhoz kötöttük Lionelt. Nagy játékos lehet belőle, sőt, már most az!" - jelentette ki Begiristain.

Messi egyébként nemcsak, hogy az első gólt szerezte, hanem a döntő találat előtt is ő adta a labdát Zabaletának. Az Argentína-Nigéria döntőt szombaton, 20 órai kezdettel játsszák Utrechtben.

20 éven aluliak világbajnoksága, elődöntők:
Argentína - Brazília 2-1 (1-0)
gól: Messi (7.), Zabaleta (93.), illetve Renato (75.)

Nigéria - Marokkó 3-0 (1-0)
gól:
Taiwo (34.), Adefemi (70.), Ogbuke (75.)
piros lap: Iajour (80., Marokkó), Doulyazal (91., Marokkó)

Ch. Gáll András