Vágólapra másolva!
Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt június 29-én!

2003-ban ezen a napon játszották a Konföderációs-kupa döntőjét. (Úgy tűnik, a FIFA illetékesei ragaszkodnak ehhez a dátumhoz, hiszen a mostani sorozat döntőjét ma játsszák)

A Franciaország-Kamerun döntőt teljesen beárnyékolta Marc-Vivien Foé tragikusa halála, és a kameruniak nagy lelkierőről tettek tanúbizonyságot, amikor vállalták, hogy lejátsszák a finálét. A franciákon is látszott, hogy megviselték őket az események, ám a két csapat így is egy viszonylag nézhető finálét produkált, amelyet végül a szerencsésebb együttes nyert meg.

A győztes gól a 97. percben született, ekkor Lilian Thuram adott be középre a jobb oldalról, Rigobert Song lába alatt elment a labda, Thierry Henry pedig furcsa mozdulattal, térddel éppen annyira változtatta meg a labda irányát, hogy az becsapja Idriss Kamenit és a hálóba kerüljön.

Érdekesség, hogy a torna első két helyét két olyan csapat szerezte meg, amely a 2002-es világbajnokságon leszerepelt, pedig sokkal többet vártak tőle. Mindkét gárda kissé átalakult, leginkább megfiatalodott a World Cup óta, és ez mindkét együttesnek jót tett. Az afrikaiaknál Eric Daniel Djemba-Djemba, Jean-Joel Perrier-Doumbé, Thimothée Atouba vagy Mohamed Idrissou gyorsan beilleszkedett, és a rutinos játékosokkal kiegészülve kiváló csapatot alkotott.

Ami a gallokat illeti, náluk ezúttal elsősorban a középpályán volt lehetősége Jacques Santini szövetségi kapitánynak a kísérletezgetésre, hiszen ebben a csapatrészben a meghatározó játékosok közül Zinédine Zidane, Patrick Vieira és Claude Makelele sem állt rendelkezésére.

A francia tréner leginkább Olivier Dacourt-ral lehetett elégedett, aki az egész tornán remekül futballozott, míg Benoit Pedrettinek, Ludovic Giulynek és Jérome Rothennek csak felvillanásai voltak.

A védelemben Philippe Mexes nem okozott csalódást, mint ahogy a csatársorban Sidney Govou és Djibril Cissé sem, de az senki számára nem lehetett kérdéses, hogy a franciák és az egész torna legjobbja Thierry Henry volt. Az Arsenal FC csatára a gólkirályi címet is begyűjtötte négy góllal, és minden megmozdulása élmény volt a nézők számára.

Franciaország - Kamerun 1-0 (0-0, 0-0)
Saint-Denis, Stade de France-stadion, 51 985 néző
vezette: Ivanov (orosz).
Franciaország: Barthez - Sagnol (Thuram, 76.), Gallas, Desailly, Lizarazu, Giuly, Dacourt (Kapo, 90.), Pedretti, Henry, Wiltord (Pires, 65.), D. Cissé. Szövetségi kapitány: Santini.
Kamerun: Kameni - Mettomo, Song, Perrier Doumbé, Atouba, Geremi, Mezague (Emana, 91.), Mbami, Djemba Djemba, N'Diefi (Eto'o, 67.), Idrissou. Szövetségi kapitány: Schäfer.
gól: Henry (97.)