Vágólapra másolva!
A torinói bíróság döntésének értelmében a Juventus labdarúgócsapatának 100 ezer eurót kell fizetnie egy AS Roma-szurkolónak, mivel a fővárosi drukker súlyosan megsérült, amikor eltalálták egy rakétával.

A 2001 májusában történt eset következtében Walter C. jobb keze több helyen eltört, ráadásul egyik ujját is elveszítette, amikor felrobbant a pirotechnikai eszköz.

A bíróság azzal indokolta a büntetést, melyben benne foglaltatik a 10 ezer eurós perköltség is, hogy a klub nem tett meg minden szükséges óvintézkedést a szurkolók védelmére.