Vágólapra másolva!
Akárcsak az előző idényben, az idén is akadt egy kiemelkedő csapat a Premier League-ben: a Chelsea FC ugyan nem veretlenül végzett az élen, mint az Arsenal FC, de talán ez volt az egyetlen mutató, amelyben José Mourinho együttese nem produkált jobbat az Ágyúsok legutóbbi pontvadászatban mutatott teljesítményénél. Az izgalmak ezúttal a hátsó régióban voltak, hiszen a kiesés elleni küzdelem csak az utolsó fordulóban dőlt el, minimális különbséggel.

A Chelsea FC diadalát akár a pénz győzelmének is tarthatnánk, és az biztos, hogy Roman Abramovics fontmilliói nélkül a Kékek aligha juthattak volna ilyen messzire - még ha figyelembe is vesszük, hogy a klub már az orosz olajmágnás érkezése előtt is élcsapatnak számított az angol élvonalban, 2003-ban például a negyedik helyen végzett a tabellán.

Az új tulajdonos azonban új helyzetet teremtett az egyesületnél, hiszen a Chelsea kis túlzással azt igazolhatott le, akit csak akart, és nyáron elképesztő összeget költött új focistákra, ugyanakkor nem "nagy neveket" szerződtetett, hanem többnyire olyan labdarúgókat, akik éhesek voltak a sikerre.

A sok új szerzemény közül a legfontosabb azonban nem egy focista, hanem az edző, José Mourinho volt, aki nemcsak szakmai tudásával, hanem viselkedésével is felrázta a Manchester United-Arsenal (azaz Sir Alex Ferguson-Arsene Wenger) párviadalhoz szokott angol klubfutballt. A portugál szakember nem ragaszkodott görcsösen egy taktikai elképzeléshez, hanem igyekezett a játékoskerethez igazítani a felállást, a hangsúlyt pedig a védekezésre helyezte.

Mindennek köszönhetően a Chelsea két új rekordot is felállított a Premier League-ben: mindössze 15 gólt kapott az idény során (az előző csúcsot az Arsenal FC tartotta 17-tel, amelyet az 1998-99-es pontvadászatban ért el), a Kékek kapusa, Petr Cech pedig a 17. és a 29. forduló között 1025 percen keresztül nem kapitulált. De a megszerzett pontok számát tekintve is egyedülállót produkált az együttes, hiszen 95 egységet gyűjtött be - az előző rekord a Manchester Unitedé volt 92-vel, de azt 1994-ben még 42 mérkőzésen érte el a MU! Nem csoda, hogy Angliában a profi labdarúgók a Chelsea középhátvédjét, John Terryt választották meg az év játékosának, az újságíróknál viszont Frank Lampard végzett az élen - mindketten fantasztikus szezont produkáltak, akárcsak a francia Claude Makelele. Ők hárman kihagyhatatlanok voltak a kezdő tizenegyből.

Az ezüstérmes az Arsenal lett, amely nem tudta megismételni az előző szezonban mutatott fantasztikus teljesítményét, pedig a bajnokságot úgy kezdte, hogy még ez sem tűnt lehetetlennek. A pazar rajtot követően azonban jött egy kisebb hullámvölgy, és mivel ezúttal a sérülések sem kerülték el a gárdát, az aranyérem "elszállt" Arsene Wenger csapata számára, a második pozíció viszont szinte egyetlen pillanatig sem forgott veszélyben, és ez azért elismerésre méltó az Ágyúsok részéről.

A csapat végképp lemosta magáról az "unalmas" jelzőt: az Arsenal szerezte a legtöbb gólt a szezon során, Thierry Henry egymaga 25-öt vállalt, és ezzel ismét gólkirály lett, pedig a bajnoki hajrában sérülés miatt nem játszott. A gondok nem annyira a támadórészlegben, mint a hátsó alakzatban voltak, ahol Sol Campbell hiányát eleinte Pascal Cygannal próbálta pótolni Wenger, kevés sikerrel. A hajrában a fiatal svájci Philippe Senderos már annál jobb teljesítményt nyújtott, vele a pályán az Arsenal 12 mérkőzésen mindössze hat gólt kapott, ami mindenképpen biztató lehet a klub számára. Na és azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a sztárcsapatok közül messze az Arsenal költötte a legkevesebbet új focisták szerződtetésére az idény során, még a Blackburn Rovers, az Aston Villa vagy az Everton is többet adott ki.

A Manchester United számára a bronzérem egyértelműen csalódásnak számít, és lassan már Sir Alex Ferguson megingathatatlannak tartott kispadja is inog, főleg a Malcolm Glazer-féle "hatalomátvétel" után. Arra viszont mindenképpen "jó" volt az amerikai milliárdos érkezése, hogy a szurkolók inkább emiatt aggódnak, nem pedig a csapat gyengébb teljesítménye miatt, pedig az is aggaszthatná őket. A MU ebben a szezonban korántsem volt olyan egységes, mint a korábbi években, amihez az is hozzájárult, hogy az első fordulókban Ferguson jó néhány későbbi alapemberére nem számíthatott.

Gabriel Heinze és Cristiano Ronaldo az olimpia miatt érkezett később, Wayne Rooney sérült volt, Rio Ferdinand eltiltása is csak a hatodik játéknapon járt le, később pedig Ruud van Nistelrooy volt sokáig sérült, a holland csatár így tőle szokatlanul rossz idényt produkált. A Vörös Ördögöknél alapvetően a támadójátékkal volt probléma, az 58 szerzett gól édeskevés a Manchestertől, de még így is a United szerezte a harmadik legtöbb találatot a bajnokságban.