Vágólapra másolva!
2001. október után ismét sikerül vendégként győznie a Freiburgnak, miután a piros-feketék Wolfsburgban nyertek 1-0-ra. A másik mérkőzésen nem bírt egymással a Bochum és a Leverkusen. 

Jobban kezdett a Wolfsburg, Klimovicz három helyzetet is elpuskázott, aztán összekapta magát a freiburgi védelem, és a félidő hátralévő része brusztolással telt. A hazaiakat érzékeny veszteség érte a 41. percben Petrov combsérülés miatt cserét kért, és Menseguez jött a helyére.

A piros-feketék az 50. percben célozták meg először a Wolfsburg kapuját, de Willi különösebb veszély nélkül tüzelt. Brdaric már jobban célzott, de a kapufa belső éléről kipattant a fejese. Aztán a nagy Wolfsburg-fölény után jött a váratlan fordulat, a Freiburg villámgyors kontrát vezetett, amit Dorn fejezett be pontosan, ezzel Volker Finke gárdája 29 nyeretlenül megvívott mérkőzés után győzött idegenben.

A Bochum-Leverkusen meccs is biztatóan indult, de az utolsó passzok rendre pontatlannak bizonyultak, egészen a 29. percig, amikor Preuss beadását Lokvenc váltotta gólra. A második játékrész jóval eseménydúsabb volt, előbb Fröhlich bíró tévedett, amikor visszavonta Lokvenc szabályosnak tűnő gólját, majd Berbatov bólintott, és egyenlített.

Három perccel később ismét gólt eredményezett a Preuss, Lokvenc duó koprodukciója, előbbi (mellesleg ex-leverkuseni) újra a Ruhr-vidékieknek szerzett vezetést. A vége előtt azonban jött Voronyin, aki eredetileg nem is volt sérülés miatt az utazókeretbe jelölve, és a Juan lövése utáni kipattanót bepofozta.

Bundesliga, 2. forduló:
VfL Bochum - Bayer Leverkusen 2-2 (1-0)
gól:
Lokvenc (29.), Preuss (70.) illetve Berbatov (66.), Voronyin (87.)

VfL Wolfsburg - SC Freiburg 0-1 (0-0)
gól:
Dorn (85.)