Vágólapra másolva!
Bár gólt szerzett a bajnoki nyitányon, mégsem örülhet maradéktalanul Bódog Tamás, a Mainz labdarúgócsapatának magyar válogatott védője, az újonc ugyanis 4-2-es vereséget szenvedett a Stuttgart otthonában. Szabics nem talált a kapuba, ékpárja Cacau viszont mesterhármast szerzett. A másik mérkőzésen se a Bielefeld, se a Mönchengladbach nem bizonyult eredményesnek.

Magabiztos győzelemmel kezdett a VfB Stuttgart labdarúgócsapata, amely a német bajnokság első fordulójában, hazai pályán 4-2-re győzött az újonc FSV Mainz ellen. Mindkét csapatban akadt magyar labdarúgó, a hazaiaknál Szabics Imre kezdett a csatársorban (a német válogatott Kuranyi csak kispadra szorult), az újonc védelmének tengelyében pedig Bódog Tamás tüsténkedett

A 20. percben Heldt jobb oldali szögletét Soldo megcsúsztatta, az érkező Cacau pedig szinte hanyatt dőlve fejelte a kapuba (1-0). Tíz perccel később Szabics remekül húzta meg a bal szélen, okosan keresztbe ívelt, Meissner a bal kapufától középre fejelte, az érkező Cacaunak már nem volt nehéz dolga (2-0).

A második játékrészt jól kezdte a vendégcsapat: a 48. percben Babatz egy szabadrúgást bombázott 24 méterről a jobb sarokba (2-1). Nagyon nem örülhetett a Mainz, három perccel később Hledt magasan beadott labdájára Meissner robbant be, s közeli fejesével ismét kettőre növelte az előnyt (3-1).

A 62. percben Szabics helyére beállt Kuranyi, aki a 67. percben óriási ziccert rontott, majd a 71. percben Hleb 17 méterről lőtt kapu fölé. A 75. percben ismét gólt szerzett a Mainz, Rose szabadrúgása kipattant Hildebrandról, a lecsorgó labdát az érkező Bódog értékesítette (3-2). Hogy ne legyen izgalom a végén, arról Cacau gondoskodott, 15 méteres lövésével a 78. percben be is állította a 4-2-es végeredményt.

eredmények, Bundesliga, 1. forduló
Stuttgart - Mainz 4-2 (2-0)
gól:
Cacau (20., 30., 78.), Meissner (51.), illetve Babatz (48.), Bódog (75.)

Bielefeld - Mönchengladbach 0-0
piros lap:
Pletsch (36., Mönchengladbach).