Vágólapra másolva!
A Valencia nyerte a spanyol labdarúgó-bajnokságot, miután a 36. fordulóban idegenben kétgólos győzelmet aratott a Sevilla ellen, s ezzel két körrel a vége előtt behozhatatlan előnyt szerzett az utóbbi öt bajnokiján mindössze három pontot szerzett Real Madriddal szemben. A Deportivo meglepetésre 2-0-ra kikapott a kiesés ellen küzdő Espanyol otthonában.

A legnagyobb esélyesnek tartott, s az idény nagy részében élen álló Real Madrid labdarúgói szomorúan, és a szurkolók elkeseredését megértve veszik tudomásul, hogy trófea nélkül maradtak a 2003-2004-es szezonban. A fővárosi sztárcsapat szombaton késő este hazai pályán 3-2-es vereséget szenvedett a Mallorcától, s mivel az UEFA-kupa-döntős Valencia vasárnap este Vicente és Baraja találatával győzött Sevillában, Rafael Benitez együttese megszerezte az aranyérmet, míg a címvédő elbukott.

"Szurkolóink mérgesek ránk, s igazuk van, mert rosszul szerepeltünk a legutóbbi mérkőzéseken" - mondta a Real argentin középpályása, Santiago Solari. "Szombaton elszalasztottuk az utolsó felzárkózási lehetőséget. Pocsékul zárjuk a szezont, ennek legfőbb oka, hogy nagyon fáradtak vagyunk" - jegyezte meg a védő Michel Salgado.

Március elején a Real Madrid nyolc ponttal előzte meg a Valenciát, azóta viszont szinte csak kudarcok érték. Kikapott a spanyol kupa döntőjében a Zaragozától, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében búcsúzott a Monacóval szemben, míg a Primera Divisiónban a legutóbbi öt összecsapásból négyszer vereséget szenvedett.

"Természetesen jó szereplést vártunk magunktól, de képtelenek voltunk erre. Az a legrosszabb, hogy nem tudjuk, mi jöhet még. Elkeserítő a helyzetünk" - mondta a brazil csatárfenomén, Ronaldo.

A Real Madrid még a második helyet is elveszítheti az egypontos hátrányban lévő Barcelonával szemben az utolsó két körben, ebben az esetben nyáron BL-selejtezőt kellene játszania. A fővárosiak Murciában lépnek még pályára, majd zárásként hazai pályán a Real Sociedaddal találkoznak. A katalánok fogadják a Racing Santandert, majd a Zaragozánál vendégeskednek.

Tavaly nyáron minden szépnek tűnt a Realnál, hiszen a korábban szerződtetett Luis Figo, Zinédine Zidane és Ronaldo mellé újabb szupersztárnak tartott futballista, David Beckham érkezett. Akkor mindenki úgy gondolta, hogy senki sem versenyezhet a "galaktikusokkal", de nem így történt. A Valencia megelőzte a Queiroz-gárdát, és visszaszerezte az aranyérmet a szupercsapattól.

Rafael Benitez, a Valencia vezetőedzője szerint labdarúgói fantasztikus teljesítményt nyújtottak, s megérdemelten szerezték meg két fordulóval a zárás előtt a spanyol bajnoki címet. "Még ma sem tudom elhinni, hogy ilyen elképesztő hajrát vágtak ki a fiúk: egy hónappal ezelőtt nyolc ponttal maradtunk le a Real Madrid mögött, s jelenleg már héttel vezetünk" - fogalmazott a tréner. "Ki hitte volna akkor, hogy sikerülhet megnyerni hatodik bajnoki címünket? Senki. Magam is csak nagyon-nagyon titokban bizakodtam ebben. Természetesen el kell mondanom, némi szerencse, no meg a többiek gyengébb teljesítménye is szükséges volt a sikerhez. Még egyszer szeretném leszögezni, csodálatos futballistákkal rendelkezünk, igazi profik és nagyszerű emberek."

Szívrohamot kapott Gil
Szívrohamot kapott Jesus Gil, az Atlético Madrid tulajdonosa. A tavaly májusig a klub elnöki tisztét is ellátó, botrányairól és az üzleti életben elkövetett visszaéléseiről is elhíresült, 71 éves Gilt jelenleg kórházban ápolják, s mint azt a klinika szóvivője elmondta: túl van az életveszélyen, de állapota továbbra is súlyos, teste jobb oldala lebénult. A sportvezető az 1987 óta betöltött elnöki tisztjéről éppen szívproblémái miatt mondott le 2003-ban. Utódja Enrique Cerezo lett. Gil csalás és hűtlen kezelés miatt tavaly februárban három és fél éves börtönbüntetést, valamint 16 millió eurós pénzbírságot kapott, de fellebbezett a legfelsőbb bírósághoz, s annak döntéséig szabadlábon védekezhet.
(MTI)


A támadó, akit három éve szerződtetett a Mallorca, 1998 és 2000 között volt a Real Madrid játékosa. Szombaton a Bernabeu-stadionban két gólt lőtt volt egyesületének. A 23 éves Eto'o 17 találattal jelenleg a negyedik a góllövőlistán. A futballistát májusban az Afrikai Labdarúgó Szövetség a földrész legjobb játékosának választotta meg a 2003-ban mutatott teljesítménye alapján: a kameruni gárda bekerült a Konföderációs-kupa döntőjébe, míg a Mallorca megnyerte spanyol kupát.

Primera División, 36. forduló:
Athletic Bilbao - Albacete 1-1 (0-0)
gól: Iraola (87., 11-esből), illetve Pacheco (54., 11-esből)

Espanyol - Deportivo 2-0 (1-0)
gól: Pochettino (8.), De La Pena (74.)

Málaga - Murcia 1-0 (0-0)
gól: Angel (65.)

Valladolid - Real Sociedad 2-2 (1-2)
gól: Sales (21., 71.), illetve Gabilondo (18.), Nihat (41.)

Villarreal - Betis 1-0 (0-0)
gól: José Mari (67.)

Zaragoza - Osasuna 1-0 (0-0)
gól: Alvaro (92.)

Sevilla - Valencia 0-2 (0-1)
gól: Vicente (12.), Baraja (90.)

Racing Santander - Atlético Madrid 2-2 (0-1)
gól: Alvarez (56.), Afek (90.), illetve Ibagaza (28.), Santos (58.)
piros lap: Novo (31.)

A Primera División legutóbbi tíz bajnoka:
1994-95: Real Madrid
1995-96: Atlético Madrid
1996-97: Real Madrid
1997-98: Barcelona
1998-99: Barcelona
1999-00: Deportivo
2000-01: Real Madrid
2001-02: Valencia
2002-03: Real Madrid
2003-04: Valencia

A Primera División eddigi bajnokai:
29: Real Madrid
16: Barcelona
9: Atlético Madrid
8: Athletic Bilbao
6: Valencia
2: Real Sociedad
1: Deportivo, Sevilla, Real Betis.

[origo]/(MTI)