Vágólapra másolva!
Nizzában a bajnokság első felében leginkább azon keseregtek a szurkolók, hogy bár együttesük védelme elsőrangú, és a gárda rendkívül kevés gólt kap, a támadórészleg már nem ilyen hatékony, így aztán a szakemberek az OGC Nice-t tartják a Ligue 1 egyik legunalmasabb együttesének. Az utóbbi időben azonban mintha egy kis fejlődés történt volna, hiszen kétszer is előfordult, hogy a csapat kettőnél több gólt ért el egy mérkőzésen, amire korábban ebben a pontvadászatban nem volt példa.

A csapat mestere, a német Gernot Rohr elsősorban a hatékony célfutball híve, és ez meg is látszott a gárda játékán, az OGC Nice ugyanis elsősorban betonbiztos védelmére alapozott. Mindez különösen a bajnokság első felében volt tetten érhető, hiszen az együttes 15 forduló alatt 13-13-as gólkülönbséget produkált, mégpedig úgy, hogy ebből öt találatot egy mérkőzésen, a bajnok Olympique Lyon ellen kapott, ahol a nizzaiak hátsó alakzata csődöt mondott.

A többi összecsapáson viszont a José Cobos-Jacques Abardonado-Noé Pamarot trió (mert az esetek többségében ez a hármas alkotta a védelmet) remekül funkcionált, így aztán a viszonylag kevés szerzett gól ellenére sem állt rosszul az együttes. Az pedig Rohr mestert a legkevésbé sem érdekelte, hogy a France Football kimutatásai alapján az élvonalbeli klubok közül ebben az idényben az OGC Nice játékosai tartózkodtak a legtöbbet a saját térfelükön és töltötték a legkevesebb időt az ellenfél tizenhatosánál.

Persze azért a szakvezető is szívesebben látta volna, ha csapata valamivel több gólt szerez, éppen ezért a téli átigazolási időszakban elsősorban a csatársort szerette volna megerősíteni. Mivel azonban az egyesület nem dúskál az anyagiakban, elsősorban olyan labdarúgók jöhettek szóba, akik ingyen igazolhatók. Ennek köszönhetően járt például próbajátékon Nizzában a ghánai Peter Ofori-Quaye, aki korábban négy éven keresztül a görög Olympiakosz futballistája volt, ám tavaly nyáron szerződése lejártával nem tartottak rá igényt. A még mindig csak 23 esztendős támadó próbálkozott a török Besiktas JK-nál is, ahol azonban nem felelt meg, és ugyanez volt a helyzet az OGC Nice-nél is.

Egy másik tesztelt labdarúgó viszont elnyerte a tréner tetszését, igaz, az olasz Marco Simonéval sokkal kevésbé vett zsákbamacskát a klub, elvégre a talján támadó közel hat évet töltött el a francia élvonalban: előbb a Paris-SG-nél, majd az AS Monacónál. Igaz, az elmúlt másfél évben csak elvétve lépett pályára, és a nyár óta nem volt klubja sem, de Rohr ennek ellenére sem zárkózott el leigazolása elöl. Simone majd egy hónapon keresztül edzett a csapattal, és bár volt ajánlata Európán kívülről, illetve a Görögországból is (a Panathinaikosz jelentkezett be érte), ám végül a nizzaiakhoz írt alá. Egyelőre csak fél évre kötelezte el magát a klubhoz, ám a nyáron meghosszabbíthatják a kontraktust a focistával, aki a nagy presztízsű tízes mezt kapta meg.

Nem ő volt egyébként az egyetlen érkező januárban, a klub ugyanis egy másik volt AS Monaco-focistát is leigazolt. A belga Philippe Léonard-nak Simonéhoz hasonlóan nem volt egyesülete, és ő is egy hónapig együtt edzett a csapattal, mielőtt megegyeztek volna vele: fél plusz két éves szerződést kötöttek. További változás volt még a keretben, hogy az elefántcsontparti Serge Dié kölcsönbe az FC Metzhez került.

A drukkerek persze túl nagy változást nem vártak mindezektől az igazolásoktól, azonban a 23. játéknapon az RC Lens ellen alig hittek a szemüknek: kedvenceik fél óra alatt három gólt is szereztek, és végül 4-0-ra diadalmaskodtak, márpedig arra másfél éve nem volt példa, hogy a csapat egy mérkőzésen ilyen sok gólt érjen el. Úgy látszik azonban, hogy a focisták rákaptak a dologra, mert pár héttel később a Stade Rennes-nek egy hármast rúgtak a Municipal du Ray stadionban. Összességében a nizzaiak a legutóbbi 11 mérkőzésükön ugyanannyi gólt értek el, mint az azt megelőző 17 összecsapáson, vagyis a kedvező változás mindenképpen tetten érhető, még ha a gárda ezzel nem is került sokkal feljebb a tabellán, csupán annyi történt, hogy stabilizálta magát a nyolcadik pozícióban.

Ez persze máris javulást jelent az előző idényhez képest, amikor a Nice a tizedik helyen zárta a pontvadászatot, és a vezetőség mindent megtesz annak érdekében, hogy a csapatot a következő idényre is együtt tartsa. A legfontosabbnak természetesen a védelem megőrzése számít, és ennek megfelelően a hátsó alakzat két tagjával is sikerült megegyezni: a veterán csapatkapitány, Cobos nyáron lejáró kontraktusát újabb egy évvel meghosszabbították, az Olympique Marseille-től kölcsönkapott Abardonadót pedig sikerült végleg megszerezni. A hátvéd 2008-ig írt alá a nizzaiakhoz, vagyis még hosszú ideig szerepelhet a csapatban.