Vágólapra másolva!
Három Molotov-koktélt dobtak az Internazionale két labdarúgójának, Christian Vierinek és Fabio Cannavarónak a közös éttermére. A rendőrség ismeretlen tettesek ellen indított nyomozást, de valószínűleg a milánói elitklub fanatikusai követték el a bűncselekményt, ugyanis üzenetet is mellékeltek a támadáshoz.

"Vieri, elfogyott a türelmünk, nem vagy méltó az Interhez! Nem érdemled meg városunk támogatását, mert nem érdekel téged, mennyi szenvedést okozol nekünk. Most megfizetsz!" - olvasható a levélben.

A támadás révén a falak megrongálódtak, illetve felgyulladt egy függöny, de azt hamar sikerült eloltani, így az anyagi kár nem jelentős.

A Baci and Abbracci (Csókok és ölelés) névre hallgató étterem Vieri, Cannavaro és Christian Brocchi - korábban ő is a kék-feketéknél játszott, azonban most már a városi rivális Milant erősíti - tulajdonában áll.

Az Internazionale vezetése természetesen elítéli a történteket, amelynek a klub honlapján ad hangot: "Akik elkövették ezt a szörnyű cselekedetet, azok nem igazi Inter-szurkolók. Ez egy támadás volt a futballistáink ellen, és ezek után megpróbálunk maximális biztonságot garantálni nekik."

A történteket minden bizonnyal az váltotta ki, hogy az Internazionale szombaton 2-0-s előnye ellenére 3-2-es vereséget szenvedett a Milantól.