Vágólapra másolva!
Az elmúlt hetekkel ellentétben a francia bajnokság élmezőnyében ezúttal nem történt változás, a frissen folytatódó horvát pontvadászatban viszont a Hajduk Split tovább növelte előnyét. Belgiumban a Standard Liege hétgólos győzelme, illetve a kínai Dong Fangzhuo bemutatkozása okozott szenzációt, míg Afrikában a nigériai Enyimba Rangers a Bajnokok Ligája után a Szuperkupát is begyűjtötte.

Alig ért véget a kontinensviadal a fekete földrészen, máris újabb fontos eseményt rendeztek, igaz, ezúttal nem a válogatottak, hanem a klubok számára. A hét végén került ugyanis sor az Afrikai Szuperkupa döntőjére, amelyen a Bajnokok Ligája győztese, a nigériai Enyimba Rangers, valamint a Kupagyőztesek Kupájának elhódítója, a tunéziai Etoile du Sahel csapott össze, mégpedig az előbbi otthonában, vagyis Abában.

A meccset a hazaiak véresen komolyan vették, a nigériai drukkerek ugyanis a mérkőzést elsősorban az Afrikai Nemzetek Kupáján megrendezett Tunézia-Nigéria összecsapás visszavágójaként értékelték - ott az észak-afrikaiak diadalmaskodtak.

Az Enyimbából a kapus Vincent Enyeama, az Etoile du Sahelből pedig a védő Karim Hagui és a csatár Imed Madhebi volt ott az Afrika-kupán, ám ezúttal nem az utóbbi két labdarúgó örülhetett, hiszen a Szuperkupát a nigériaiak hódították el, a drukkerek legnagyobb örömére.

A hazai gárda, amelynek a kispadján ezen a meccsen mutatkozott be az ausztrál Michael Urokalo, a 18. percben szerzett vezetést Bob Osim távoli löketével, a hátralévő időben pedig foggal-körömmel őrizte előnyét. A válogatott ports, Enyeama remekül védett, és a nigériaiak mindent bevetettek: az utolsó percekben védőjük, Obinna Nwaneri közvetlenül a tizenhatos vonala előtt vágta fel a kitörni készülő tunéziai csatárt, amiért természetesen kiállították, ám a célját elérte, hiszen a szabadrúgást a vendégek a sorfalba rúgták.