Vágólapra másolva!
Nagy meglepetésre sem a Milan, sem a Juventus nem tudta tartani a lépést az AS Roma labdarúgócsapatával a Serie A idei utolsó fordulójában. A milánói együttes elveszítette otthoni veretlenségét, miután kikapott az Udinesétől, a Juventus pedig tíz emberrel mentett pontot Leccében. A Perugia még mindig győzelem nélkül áll, nyolcadik hazai mérkőzésén nyolcadszor játszott döntetlent. A Lazio legyőzte, és pontszámban utolérte a negyedik Intert.

Az Empoliban aratott 2-0-s sikerrel szombaton az már eldőlt, a 2003-as esztendőt minimum három pontos előnnyel az élen búcsúztatja az AS Roma labdarúgócsapata. Fabio Capello együttese remekül szerepelt az őszi szezon során, így jutott lépéselőnybe a Juventus és a Milan együttesével szemben. A két rivális ráadásul vasárnap lépett pályára, s a papírforma az esélyesek sikerét jósolta. Hiszen ki adott volna sanszot a hazai pályán veretlen Milan ellen az Udinesének, vagy a Juventust fogadó Leccének?

Annak ellenére, hogy kevesen, a Juve már az első percektől kezdve komoly bajban volt a kiesőhelyen tanyázó rivális otthonában, Chevantonék ugyanis remekül játszottak, uralták a középpályát, a kapuban pedig a 21 éves, 191 centi magas szerb Vukasin Poleksic bravúrt bravúrra halmozott. A 25. percben Konan fejesgóljával meg is szerezte a vezetést a Lecce, a torinóiak pedig legkecsegtetőbb helyzeteiket is elhibázták.

Az 59. percben eldőlhetett volna a mérkőzés: Maresca hatalmas hibáját kihasználva Chevanton és Ledesma törhetett kapura, az uruguayi csatár balszerencséjére Iuliano utolérte és kegyetlenül elkaszálta, ám Ledesma egészen a kapuig vágtázhatott, gyatra emelését azonban Buffon lehúzta. A játékvezető ezt követően felmutatta a piros lapot Iulianónak. A 69. percben Tonetto is kihagyta a kihagyhatatlant: abszolút ziccerben a kapu helyett a lemaradó Chevanton helyére gurított.

A 71. percben majdnem Poleksicet is elérte a kapusvégzet, Maresca 16 méteres lövését a fiatal hálóőr nem tudta megszelídíteni, s lába között a kapu felé csorgott a labda, ám még a gólvonalon sikerült elcsípni a játékszert. A 87. percben aztán a csereként beállt Trezeguet egyenlített, s mentette meg a nagyobb blamázstól csapatát.

Miután elveszítette hazai veretlenségét az AC Milan is, már csupán az AS Roma mondhatja el, hogy otthonában legyőzhetetlen az idény során. A milánói együttes az Udinesét fogadta, s gyakorlatilag 22 perc alatt bebizonyította, esélytelen a győzelemre. Az első percben Dino Fava révén a vendégek szereztek vezetést, s majd a 22. percben Pirlo egyenlítés helyett a kapufára vágta a megítélt büntetőt. A második félidőt ismét góllal kezdte az Udinese, ekkor Bertotto volt eredményes. Cafu ugyan még szépített, ám egyenlíteni már nem sikerült a Milannak.

Az Inter Vieri góljával még vezetést szerzett az Internek a Lazio otthonában, ám Corradi az első félidő végén egyenlített, majd - Almeyda kiállítását követően - Zauri a hazai sikert jelentő gólt is megszerezte a hajrában.

Serie A, 14. forduló:
Chievo - Ancona 1-0 (1-0)
gól:
Cossato (39.)

Lecce - Juventus 1-1 (1-0)
gól:
Konan (25.), illetve Trezeguet (86.)
kiállítva: Iuliano (59.)

Milan - Udinese 1-2 (0-1)
gól:
Cafu (69.), illetve Dino Fava (1.), Bertotto (52.)
kiállítva: Kaladze (80.)

Perugia - Brescia 2-2 (1-1)
gól:
Margiotta (4.), Dainelli (öngól, 72.) illetve Di Biagio (9.), Filippini (79.)

Sampdoria - Modena 1-1 (0-1)
gól:
Bazzani (48.), illetve Kamara (20.)

Siena - Bologna 0-0

Lazio - Internazionale 2-1 (1-1)
gól: Corradi (42.), Zauri (82.), illetve Vieri (30.)
kiállítva: Almeyda (69., Internazionale)