Vágólapra másolva!
Négy és fél hónappal azután, hogy Marc-Vivien Foe szívinfarktusban elhunyt a Kamerun-Kolumbia találkozón, a franciaországi Konföderációs-kupán, emlékmérkőzésre került sor barátai és játékostársai részvételével Lyonban - abban a stadionban, amelyben a tragédia bekövetkezett. Az összecsapást a kameruni válogatott nyerte 3-1-re a barátok csapata ellen.

A találkozó előtt a szurkolók egy csoportja hatalmas zászlót feszített ki, amelyen - utalva a szomorú eset helyszínére - ez állt: "új csillag világít a Gerland felett". A játékosok ritmusos afrikai zenére melegítettek be, majd a szervező Basile Boli, az Olympique Marseille egykori klasszisa mutatta be egyenként a résztvevőket Marie-Louise Foénak, az elhunyt futballista 28 éves özvegyének. A 24 ezer, ekkor már némaságba burkolózó néző ezt követően annak lehetett tanúja, hogy Marc-Scott Foe, az egykori kiváló játékos legidősebb, kilenc éves fia a két csapatkapitány, Rigobert Song és Sonny Anderson társaságában elvégzi a kezdőrúgást.

A mérkőzés valamennyi találata - Patrick Mboma, Modest Mbami és Samuel Eto'o, illetve Sonny Anderson révén - az első félidőben esett, majd a szünetben a gyászoló család egyik barátja, Jacq Doss énekelt az elhunyt emlékére. A találkozó végén a kameruni válogatott tiszteletkörrel köszönte meg a közönségnek az együttérzést. A bevételt Foe feleségének és gyermekeinek a megsegítésére fordítják a szervezők.

A barátok csapatában olyan kitűnőségek kaptak helyet, akik annak idején együtt szerepeltek Foéval a Lens-ban, a Lyonban vagy a Manchester Cityben. Valamennyien gondolkodás nélkül mondtak igent Boli megkeresésére. A BL-győztes védő ugyanakkor nem elégedett meg a találkozó megszervezésével, egyúttal arra kérte Issa Hayatou-t, az afrikai szövetség (CAF) elnökét, hogy a CAF nyújtson segítséget a Foéról elnevezett yaoundei edzőközpont építésének befejezéséhez.

A "Barátok" keretében volt többek között: Sonny Anderson (brazil, Villarreal), Thierry Henry (francia, Arsenal), Sylvain Wiltord (francia, Arsenal), Robert Pires (francia, Arsenal), Steve Marlet (francia, Olympique Marseille), Nicolas Anelka (francia, Manchester City), Vladimir Smicer (cseh, FC Liverpool), Grégory Coupet (francia, Olympique Lyon). Edzők: Kevin Keegan, Paul Le Guen, Daniel Leclercq.

A kameruni keret tagja volt többek között: Jacques Songo'o (Deportivo), Rigobert Song (Lens), Bill Tchato (Kaiserslautern), Lucien Mettomo (Kaiserslautern), Geremi (Chelsea), Eric Djemba-Djemba (Manchester United), Samuel Eto'o (Mallorca), Lauren (Arsenal). Szövetségi kapitány: Winfried Schäffer.