Vágólapra másolva!
A szerdai húsz labdarúgó Európa-bajnoki selejtező közül az elsőn az izraeliek nagy meglepetésre nem bírtak a máltaiakkal, így minden esélyük elszállt arra, hogy ott legyenek a 2004-es portugáliai kontinenstornán. Ott lesznek viszont a franciák, miután 2-0-ra nyertek Szlovéniában, és a bolgárok, miután andorrai győzelmük mellett a vetélytárs horvátok is kikaptak Belgiumban. A csehek szintén készülhetnek a kontinensviadalra, hiszen a forduló rangadóján 3-1-re verték a 77. percig emberhátrányban játszó hollandokat. A negyedik továbbjutó Svédország nemzeti csapata.

Amint várni lehetett, a szerdai, utolsó előtti Európa-bajnoki selejtezőfordulót követően jó néhány csoportban letisztult a kép, s kiderült, mely csapatok jutottak ki elsőként a 2004-es, portugáliai kontinensviadalra.

Az 1. csoportban a papírformának megfelelően a franciák nyertek Szlovéniában, s miután Izrael képtelen volt "hazai" pályán nyerni Málta ellen (az összecsapást az UEFA-szankciók miatt Törökországban kellett megrendezni) az is kiderült, hogy déli szomszédunk végzett a második pozícióban.

A 2. csoportban Románia majdnem meglepte a dánokat, akik Laursen 90. percben szerzett góljával tudtak csak pontot menteni. Nem villogott a bosnyák gárda sem, ám a Barbarez találatával kiharcolt 1-0-s, luxemburgi siker azt jelentette, s csoportelsőséget saját kezükbe helyezték. Ehhez csupán a dánokat kellene legyűrni a zárómérkőzésen.

A 3. csoportban az indiszponált Davids butaságának köszönhetően Hollandia elbukta az elsőséget. A Juventusban többnyire parkoló pályán lévő középpályás 13 perc alatt begyűjtött két sárgát, s "kiharcolt" egy büntetőt a cseheknek, így a hazai gárda simán nyert 3-1-re. Dick Advocaat legénységének pótselejtezőn kell kivívnia az Eb-szereplést.

A 4. csoportban a magyarok csúfos bukása és a svédek lengyelországi sikere azt jelentette, hogy a döntés az október 11-i, Svédország-Lettország mérkőzésre marad. Ha a lettek nyernek, a második helyen végeznek, ha kikapnak, akkor marad tét a magyar-lengyel derbire. A háromkoronások megnyerték a gruppot.

Az 5. csoportban a németek nagy nehezen túljutottak a skót válogatotton, így Rudi Völler együttese ismét vezet. A versenyfutás a német-izlandi mérkőzésen dől majd el, hazai siker esetén még a skótok is megcsíphetik a pótselejtezős helyet.

A 6. csoportban az északírek nemhogy első győzelmüket, de még első pontjukat sem tudták megszerezni, miután Belfastban meglepetésre kikaptak az örményektől. A spanyolok javítottak, ezúttal győztek hazai pályán Ukrajna ellen, s egy pontra megközelítették a listavezető görögöket.

A 7. csoportban Anglia hozta a kötelezőt, a csoportelsőséget Isztambulban kellene megőriznie Beckhaméknek.

A 8. csoportban Bulgária simán nyert Andorrában, s miután nagyon kemény meccsen a belgák is legyőzték a horvátokat, Hrisztovék négypontos előnyükből a legrosszabb esetben is megőriznek egyet, azaz már biztos Eb-résztvevők.

A 9. csoportban az olaszok ugyan sokáig vezettek Filippo Inzaghi találatával Belgrádban, végül Ilic pontot mentett a szerbeknek Hogy az itáliaiak már szinte biztos befutónak tűnnek, arról a finnek gondoskodtak: Forsell ugyanis a 80. percben egyenlített Walesben. Az utolsó fordulóban az olaszok Azerbajdzsánt fogadják, míg Wales Szerbia ellen meccsel.

A 10. csoportban a svájciak óriási lehetőséget szalasztottak el azzal, hogy idegenben vereséget szenvedtek Oroszországtól, ugyanis győzelmük esetén már biztosították volna helyüket a 2004-es portugáliai labdarúgó Európa-bajnokságon. A hazai együttes sikerével viszont újra nyílttá vált a csoportelsőségért zajló küzdelem.