Vágólapra másolva!
Nem akármilyen mérkőzéseket játszottak az elmúlt héten, elsősorban Spanyolországban, ahol a madridi derbi és a Barcelona-Valencia összecsapás is egészen rendkívülire sikeredett. E két találkozóról hárman kerültek be heti álomcsapatunkba, amelynek csatársorát pedig a gall válogatott támadóduója alkotja.
Sander Westerveld (holland, Real Sociedad): A baszk együttes sehogyan sem akarja elveszíteni az első helyet a Primera Divisiónban, ráadásul még mindig veretlenül vezeti a bajnokságot. A hét végén a Celta Vigo ellen 1-0-ra nyert a csapat, és ebben a kapusnak, Westerveldnek is nagy szerepe volt, aki kiválóan védett, egy tizenegyest is megfogott.
Darren Moore (angol, West Bromwich Albion): Az újonc WBA számára minden egyes pont létfontoságú a kiesés elleni küzdelemben a Premiershipben, így a Leeds United ellen idegenben elért gól nélküli döntetlen is jó eredménynek számított a csapanak. A mérkőzésen a gárdából különösen a jobbhátvéd Moore-nak ment jól a játék, akit az újságíról a meccs legjobbjának választottak meg.Daniel van Buyten (belga, Olympique Marseille): A jelenlegi játékospiac egyik legkeresetteb védőjének az OM belga futballistája számít, akit a hírek szerint a Newcastle és a Manchester United is szeretne leigazolni. A focista a múlt héten is bizonyította, hogy nem véletlenül: a Rennes elleni találkozón a meccs legjobbja volt, és még gólt is szerzett.Donato (spanyol, RC Deportivo): A galíciai együttes középhátvédje is remek bizonyíték arra, hogy a profi futballban nem az életkor, hanem a teljesítmény számít. A brazil születésű, ám spanyol válogatott játékos tavaly decemberben már 40 éves is elmúlt, de ennek ellenére rendszeresen játéklehetőséget kap a Depornál, és a Bilbao ellen igazi vezéregyéniségnek bizonyult, ráadásul be is talált.Fábio Aurelio (brazil, Valencia CF): A hát vége legemlékzetesebb mérkőzését a Barca és a Valencia vívta, és a bajnoki címvédő úgy gyűjtötte be a három pontot, hogy több mint egy félidőt emberhátrányban játszott. A csapat védelme azonban állta a sarat, és a balbekknek, Fábio Aureliónak még arra is volt ereje, hogy kevéssel a mérkőzés vége előtt előremenjen, és szemtelen gólt szerezzen.
Luis Figo (portugál, Real Madrid): A luzitán középpályás két gólt is szerzett az Atlético Madrid elleni spanyol derbin, kiválóan futballozott, mégis ő lett a mérkőzés egyik tragikus hőse: kihagyott ugyanis egy tizenegyest, ami később sorsdöntőnek bizonyult, hiszen a vendégek a hosszabbításban ki tudtak egyenlíteni. Ennek ellenére Figo teljesítménye alapján jogosan került be az álomcsapatba.Demetrio Albertini (olasz, Atlético Madrid): A madridi rangadó másik főszereplője Figo mellett az Atlético olasz focistája, Albertini volt. A volt milanos labdarúgó végig rendkívül hasznosan futballozott, és legeslegutolsó percben feltette a koronát a teljesítményére, amikor is parádésan csavarta a felső sarokba egy szabadrúgást. Ez a gól mentett pontot az Atléticónak.Abel Enrique Aguilar (kolumbiai, Deportivo Calí): Dél-Amerikában továbbra is zajlik a húsz éven aluliak kontinensviadal, és már a végső küzdelmeknél tartanak a csapatok. A hatos rájátszás első fordulóját követően Kolumbia áll az élen, amely 4-1-re verte Ecuadort, köszönhetően Aguilar két találatának. Érdekesség, hogy a Deportivo Calí középpályása a csapat legfiatalabb futballistája, lévén csak nemrég múlt 18 éves.Cédric Barbosa (francia, SC Montpellier): A kiesés ellen küzdő együttes a múlt héten két bajnokit is játszott, és mindkettőn döntetlent ért el, pedig mindkétszer élcsapat volt az ellenfele. A listavezető Nice elleni, hazai 2-2-es mérkőzésen a Montpellier mindkét találatát Barbosa érte el, aki így egy meccsen annyi gólt szerzett, mint az előző idényben összesen.
Thierry Henry (francia, Arsenal): Az Ágyúsok gall támadója az utóbbi időben ellenállhatatlanul futballozik, és sorozatban ötödik bajnokiján volt eredményes a hét végén. A különbség a korábbi meccsekhez képest annyi volt, hogy a West Ham ellen mesterhármast ért el, és ezzel 17-re növelte idénybeli góljainak számát, amivel rögtön a góllövőlista élére ugrott.David Trézégeut (francia, Juventus): A gall támadóval kapcsolatban egy héttel ezelőtt a fő hír még az volt, hogy távozni szeretne a torinóiaktól, de ez végül kacsának bizonyult, és a csatár most a pályán bizonyította, hogy tökéletesen felépült sérüléséből. Trézégeut a Chievo elleni rangadón mesterhármast vágott, fő részt vállalva a Zebrák győzelméből.

(Megjegyzés: Az egeret a figurák fölé helyezve olvashat a hét legjobbjairól.)