Vágólapra másolva!
Az európai topligák közül egyedül az angolban nem volt téli szünet, a többi pontvadászatban a focisták kisebb-nagyobb pihenőt kaptak. Január elején azonban már mindehol megkezdődtek az edzések, ám nem mindegyik játékos érkezett vissza időben csapatához. A késésben elsősorban a brazil focisták járnak az élen, de a legnagyobb "kimaradást" az orosz Alekszandr Mosztovoj tudhatja magáénak.

Kezdjük a sort Németországgal, ahol a bajnokság csak február elején folytatódik, de a csapatok természetesen már megkezdték a felkészülést a tavaszi szezonra. A Bundesliga második helyezettjénél, a Borussia Dortmundnál az már szinte nem is okozott meglepetést, hogy az együttes sztárja, a barzil Marcio Amoroso nem volt jelen az első napon, hiszen ugyanezt a "bravúrt" tavaly januárban, valamint a nyáron is végrehajtotta. Most azonban volt egy nagy különbség a korábbi esetekhez képest: Amoroso ugyanis előre jelezte, hogy csak később érkezik vissza Brazíliából, mivel felesége, Raquele hamarosan megszüli második gyermeküket, és amíg az örvenedetes családi esemény meg nem történik, addig a támadó hazájában marad.

Ennek köszönhetően a focista ezúttal megúszta pénzbüntetés nélkül a késést. A VfB Stuttgart brazil kiözéphátvédje, Marcelo Bordon viszont semmilyen magyarázatot nem adott arra, hogy miért nem érkezett meg időben a sváb együttes első idei edzésére, így valószínűleg ő nem fogja ilyen olcsón megúszni. A hírek szerint a gárda mestere, Felix Magath máris tekintélyes pénzbüntetést helyezett kilátásba a labdarúgónak.

Az angol klubok máris igazolnak/sport/focivilag/20030103azangol.html

A Paris Saint-Germain brazil támadója, Ronaldinho viszonya a csapat trénerével, Luis Fernandessel már eddig is meglehetősen feszült volt, ráadásul a játékos sem érkezett vissza Franciaországba a megbeszélt időpontban, még az új év előtt, hanem csak január 2-án. Ronaldinho kifogása is elég gyenge volt: azt állította, hogy fogfájása miatt nem tudott időben visszautazni Párizsba. A klub elnöke, Laurent Perpere azonnal berendelte az irodába, és pénzbüntetéssel sújtotta a labdarúgót. Fernandes vezetőedző szerint azért volt szükség a büntetésre, mert így szeretnék elérni, hogy Ronaldinho százszázalékos erőbedobással küzdjön a csapat sikeréért. Mindez persze tovább erősítette azokat a plyetykákat, amelyek szerint a brazil még a téli átigazolási időszakban elhagyja a klubot, kérői között állítólag ott van a Manchester United, a Juventus és az Internazionale is.

A Celta Vigo orosz középpályása, Alekszandr Mosztovoj azonban még Ronaldinho késését is felülmúlta, ő ugyanis csak pénteken érkezett meg Vigóba Moszkvából, vagyis öt nappal később érkezett meg, mint kellett volna, ráadásul az említett időszakban a vigóiak semmit sem tudtak róla. Súlyosbító körülménynek számít, hogy Mosztovoj a Celta csapatkapitánya, illetve hogy a hét végén a gárda rangadót játszik a galíciai riválissal, a Deportivóval. A játékmester megérkezését követően csak annyit árult el, hogy családi okok miatt kellett hosszabb ideig maradnia Moszkvában, és csak a klub vezetőségének fogja elmondani, hogy konkrétan miről volt szó. Ő tehát biztosan nem lép pályára a Deportivo ellen, és elképzelhető, hogy ez az esemény befolyásolja azt is, hogy meghosszabbítja-e nyáron lejáró szerződését.