Vágólapra másolva!
Hivatalosan december tizenhetedikén hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal a holland Patrick Kluivertet és a címvédő angol Michael Owent.
Fotó: EPA
Kluivert (balra) idén csak csak a Barcában vitézkedhetett

Kluivert is góllal kezdte az évet, a január 5-i bajnokin a Zaragoza ellen volt eredményes, ezt azonban hárommeccses gólszünet követte. A Tenerife ellen aztán alaposan megtalálta góllövő ciőjét, mesternégyest vágott, és tavasszal összesen 12-szer vette be az ellenfelek kapuját a Primera Divisionban, a szezont 18-cal zárta, amivel házi gólkirály lett.

A válogatottban az angoloknak rúgott gólt, ám ebben nem sok öröme volt, hiszen tisztában volt vele, hogy a britek utazhatnak a világbajnokságra, ő pedig nem. A nyáron annyi öröm mindenképpen érte, hogy egykori mentora, Louis van Gaal lett a Barcelona edzője, aki annak idején először betette az Ajax első csapatába, később pedig magával vitte a Barcához. Ennek ellenére ősszel nem megy neki olyan jól a játék, mint ahogyan a Barcelona is szenved a bajnokságban. Patrick a Primerában 12 forduló alatt hatszor volt eredményes, a Bajnokok Ligájában pedig további két gólt ért el. Hogy az összkép ne legyen nagyon rossz, a válogatottban is rúgott két gólt: egyet a moldávok elleni Eb-selejtezőn, egyet pedig a németek elleni barátságos mérkőzésen.

Összességében véve nem lehet panasz rá, ám mivel az év során semmilyen trófeát nem nyert, a szavazáson valószínűleg csak a futottak még kategóriában szerepel majd.