Vágólapra másolva!
Hivatalosan december tizenhetedikén hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal a cseh Tomás Rosickyt és a brazil Sonny Andersont.
Forrás: EPA
Rosicky a dortmundi középpálya motorja Fotó: EPA

1980. októberében született Prágában, és a CKD Kopmresory Praha nevű klubban ismerkedett meg a sportág alapjaival. A Sparta tehetségkutatói azonban hamar felfigyeltek rá, és még tizenévesen szerződtették. Nem sokat kellett várni a felnőtt csapatban való bemutatkozására sem: már az 1998-99-es pontvadászatban pályára lépett három mérkőzés erejéig. A következő szezontól már meghatározó embere volt a Spartának, és 2000 februárjában a válogatottban is bemutatkozhatott. 2001 januárjában a Dortmund 25 millió márkát fizetett ki érte, és a féléves beilleszkedési időszak után a BVB-nak is vezéregyénisége lett.

A cseh középpályás számára az év elején nyilvánvaló volt, hogy a nyáron a szokottnál több pihenője lesz, hiszen a cseh válogatott nem jutott ki a vébére, így kettőzött erővel vetette bele magát a munkába, és ez meg is látszott a teljesítményén.

Ötvenen jelöltek az Aranylabdára/sport/focivilag/20021119otvenen.htmlÉrdemtelen Aranylabda-jelöltek/sport/focivilag/20021120erdemtelen.htmlKié lesz az Aranylabda?http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=31073

A bajnokságban tavasszal három gólt szerzett, ebből kettőt a sorsdöntő utolsó játéknapok során, és ezzel nagy szerepet vállalt abban, hogy a dortmundiak megnyerték az aranyérmet a Bundesligában. Menet közben az UEFA-kupában is remekelt, egészen a fináléig vezette a BVB-t. A nyári szünetben alaposan feltöltődött, és már augusztusban látni lehetett, hogy cseppet sem veszített remek formájából, hiszen a szlovákok elleni válogatott mérkőzésen kétszer volt eredményes. Ezután sérülése miatt a Dortmund első BL-meccsét az Arsenal ellen ugyan ki kellett hagynia, de azóta egyetlen találkozóról sem hiányzott, és teljesítményére sem lehet panasz.

Borussia Dortmund/sport/focivilag/bl/20020912borussia.html

A Bajnokok Ligájában idén kétszer volt eredményes, míg a pontvadászatban egyszer talált be. Remek képességekkel megáldott irányító középpályás, aki nem csak a pályán, hanem azon kívül is mindig rendkívül profi módon viselkedik.