Vágólapra másolva!
Hector Cúpernek, az Internazionale argentin trénerének nemcsak amiatt kell bosszankodnia, hogy csapata vasárnap 2-1-re kikapott Bolognában. A szakvezető nem érti a klubvezetés Ronaldóval kapcsolatos álláspontját: úgy véli, a jelenlegi helyzet aláássa tekintélyét.

Hector Cúper két ok miatt érzi, hogy nem veszik komolyan. Egyrészt a Ronaldo-kérdésben nem kérték ki a véleményét, másrészt az átigazolási időszakban az Inter nem igazolt csatárt, pedig a szakvezető ezt szerette volna. Az Inter - éghajlati és lélektani okokra hivatkozva - beleegyezett abba, hogy Ronaldo otthon lábadozzon, ne pedig Milánóban. Cúper viszont azt szerette volna, ha Ronaldo a csapat mellett van.

Még a Bologna elleni meccs napján is ezen dohogott, s kijelentette: "Az Interben nincsenek istenek, akik megválthatnák a csapatot." Cúper szándékosan használta ezt a kifejezést, mert Ronaldo korábban egy reklámfilmben a riói Krisztus-szoborhoz hasonlatos pózt vett fel - jócskán megbotránkoztatva ezzel a keresztény érzelmű brazilok és olaszok millióit, s ennek a brazil katolikus egyház hangot is adott. Cúper azt sem vette jó néven, hogy a csatár otthon tartózkodása egybeesik a riói karnevállal. Az edző csak a vasárnap esti sportmagazin műsorában enyhült meg: "Az Inter orvosai azt mondták, jobb neki, ha Rióban tartózkodik. Nem tud velünk készülni, így el kell fogadnom a doktorok döntését."

Még a múlt hét elején Cúper az átigazolás kapcsán hangoztatott más véleményt, mint az Inter elnöke, Massimo Moratti. A milánói klub játéka nagyban Christian Vieri eredményességétől függ, aki eddig tizennégy gólt lőtt a bajnokságban, Kallon pedig gyakorlatilag karácsony óta eredménytelen. A brazil Adrianót Cúper június végéig kölcsönbe elengedte a Fiorentinához, a török Sükür a Parmához igazolhatott, ráadásul mindketten jól játszanak új csapataikban. Az Inter szinte csatár nélkül maradt. Az Inter elnöke, Moratti kijelentette, visszautasítja Cúper kritikáját, sőt éppen ő az, aki bizonyos döntéseivel a saját maga tekintélyét ássa alá.

Thury Gábor

Korábban: