Vágólapra másolva!
Az Afrikai Nemzetek Kupájának harmadik helyét Nigéria együttese szerezte meg, miután a bronzmeccsen 1-0-ra verte a házigazda Mali csapatát, de ez a győzelem sem rejtette el a Szuper Sasok közötti problémákat. A kisdöntőben a legnagyobb sztárok nem léptek pályára, a szakvezető, Shola Amodu pedig meglehetősen egykedvűen ült a kispadon - valószínűleg sejti, hogy a világbajnokságon már nem ő fogja vezetni a csapatot.

A nigériai táborban már a meccs előtt állt a bál, a csapat másodedzője, Stephen Keshi ugyanis kijelentette, hogy a gyenge szereplés (mert Nigériában a harmadik hely is ennek számít) elsősorban az ország sportminisztériumának köszönhető, mert a hivatalnokok az első csoportmérkőzést követően azt mondták, hogy a Ghána elleni győzelem ellenére sem fogják kifizetni a beígért prémiumot, mert a csapat rosszul játszott. Tijani Babangida pedig azt mondta: "Egyáltalán nem bízunk a sportvezetőkben, sőt, még csak nem is tiszteljük őket. Jó néhányan egyáltalán nem törődnek a csapattal vagy az országgal, hanem csak nyaralni jöttek Maliba. Viselkedésükkel világosan megmutatták, hogy nem támogatják az edzői stábot, és csak az indokra várnak, hogy kirúgják őket".

Ilyen előzmények után nem okozott túl nagy meglepetést, hogy a Szuper Sasok a házigazdák ellen legnagyobb sztárjaik nélkül léptek pályára: a kezdő tizenegyből hiányzott Okocha, Finidi, West és Kanu is. A gárda azonban még így is túl erős volt a házigazdák számára, és félgőzzel is nyerni tudott: a meccs egyetlen gólját az Izraelben légióskodó Yakubu Ayiegbeni szerezte. Igaz, a mali kapus, Mahamadou Sidibé ekkor már kissé meg volt rogyva, hiszen még az első percekben összeütközött a csatárral, és hosszasan ápolni kellett. A gól után le is cserélték a portást, akinek a helyére az a Karamoko Keita állt be, aki jelenleg az angol amatőr bajnokságban szereplő Harrow Borough gárdájában focizik. A hátra lévő időben neki nem volt sok dolga, mert Mali gárda átvette az irányítást, de komoly helyzetet nem tudott teremteni a nigériaiak kapuja előtt.