Vágólapra másolva!
Noha a szokásoknak megfelelően már nincsen magyar csapat az UEFA-kupában, ennek ellenére a második forduló visszavágóin több honfitársunkért is izgulhatunk. A legnagyobb szenzációt kétségtelenül az jelentené, ha a Halmai Gáborral és Pisont Istvánnal felálló Hapoel Tel-Aviv kiverné a Chelsea-t, bár erre azért megvan az esély, hiszen az izraeliek az első meccsen kétgólos győzelmet szereztek. Jó esélye van még a továbbjutásra a Hertha BSC-nek is, míg az FC Utrecht és a Maccabi Tel-Aviv jószerével csak a csodában bízhat.

A Chelsea együttese két héttel ezelőtt tartalékosan utazott Tel-Avivba, hiszen négy futbalistája, William Gallas, Eidur Gudjohnsen, Graeme le Saux és Albert Ferrer nem volt hajlandó a Szentföldre repülni a csapattal. Ennek ellenére a Kékek voltak az esélyesebbek, ám az izraeli gárda az utolsó percekben szerzett két találattal nagy meglepetést okozott. A visszavágó tehát komoly izgalmakat ígér, ám a Chelsea mestere, Claudio Ranieri (aki kezdő tizenegyét nem volt hajlandó előre elárulni), kijelentette: biztos benne hogy együttese képes lesz ledolgozni hátrányát. A másik oldalon is tisztában vannak azzal, hogy egy teljesen más Chelsea ellen kell pályára lépniük, mint két héttel korábban, de Halmaiék bíznak abban, hogy ők lesznek a továbbjutók.

A Hertha BSC számára is nagy csalódást jelentene, ha nem lépne tovább a harmadik fordulóba, hiszen a berliniek az első találkozón idegenben nyertek a norvég Viking Stavanger ellen. Noha a németek csapatkapitánya, Stefan Beinlich igyekezett felhívni társai figyelmét arra, hogy ne vegyék könnyedén a találkozót, de Berlinben szinte mindenki biztosra veszi, hogy a Hertha a harmadik körben is érdekelt lesz. Az előzetes hírek szerint Jürgen Röber edző csak a kispadra nevezi Dárdai Pált, Király Gábor viszont a szokásoknak megfelelően a kezdő csapatban kap helyet. A norvégok ugyan nem adták fel a továbbjutás lehetőségét, de mivel vasárnap kupadöntőt játszanak, így valószínű, hogy nem fogják megerőltetni magukat.

Minden bizonnyal a kezdők között lesz a Maccabi Tel-Avivban Horváth Ferenc, és az izraeli együttesnek szüksége is lenne a magyar csatár góljaira, hiszen ellenfele, a holland Roda JC háromgólos előnnyel várhatja a visszavágót. Az FC Utrechtben viszont Dombi Tibor minden bizonnyal csak a kispadon kap helyet, ám a hollandoknak egyébként sincsen túl sok esélyük a továbbjutásra, hiszen az első meccsen hazai pályán kaptak ki a Parmától. Igaz, a Parmánál sem a legjobban mennek a dolgok mostanában, hiszen a gyenge bajnoki szereplés miatt a tréner, Renzo Ulivieri lemondott posztjáról, de ennek ellenére meglepetés enne, ha nem az olaszok jutnának tovább.

Korábban:

Kikapott a tartalékos Chelsea