Vágólapra másolva!
A Forma–1-es Japán Nagydíjat a világbajnoki címvédő Max Verstappen nyerte, aki sorozatban harmadszor győzött Szuzukában. Az első körben történt baleset után félbeszakított futamon Verstappen mögött a csapattárs Sergio Pérez zárt, így a Red Bull harmadszor szerzett kettős győzelmet a szezonban. A Japán Nagydíj harmadik helyére Carlos Sainz ért oda, a negyedik pedig elsősorban a kiváló gumikezelésének köszönhetően a szintén ferraris Charles Leclerc lett. Az abroncsaival rendkívül szenvedő Lewis Hamilton ismét csapattársa mögött, a kilencedik helyen végzett.

Az előzetesen jósoltaktól eltérően verőfényes napsütés fogadta a mezőnyt a Forma–1-es Japán Nagydíj futamán, így nem befolyásolta az eső a versenyt. Az év eddigi legszorosabb időmérője után Max Verstappen rajtolhatott az élről a csapattárs Sergio Pérez előtt. Az első tizenegy helyről induló pilóták közül tízen is a közepes keverékű abroncsokat választották kezdésnek, egyedül Fernando Alonso voksolt a lágyakra. A rajt után ennek ellenére Alonso nem tudott előrébb zárkózni, ahogy az első kilenc helyen nem történt változás. Hátul viszont Daniel Ricciardo és Alexander Albon összeütközött, mindketten a gumifalba csapódtak, amiért piros zászló lépett érvénybe és félbeszakították a futamot.

Forma-1, Japán Nagydíj 2024, baleset, Daniel Ricciardo
Daniel Ricciardo is kiesett a Japán Nagydíj elején
Fotó: Yuichi YAMAZAKI / AFP

A Japán Nagydíj újraindítása után sem történt nagy változás

Szűk félórás szünet után, álló rajttal indult újra a verseny. A két Mercedes keményekre váltott a gumikeveréket illetően, így az új rajtot követően volt egy változás az első kilenc pozícióban: Charles Leclerc megelőzte Lewis Hamiltont a hetedik helyért, majd a csapattárs George Russell is Hamilton elé került. Pérez egy kanyarnál hibázott, így Verstappen hamar két másodperc felettire növelte az előnyét, és az élmezőnyben senki nem maradt igazán közel az előtte haladóhoz képest. Az esélyesek közül a harmadikként induló Lando Norris volt az első, aki a 12. körben kijött kerékcserére, majd a McLaren brit pilótáját sorra követték a többiek – 

Norris a korai cserének köszönhetően Pérez elé tudott vágni a pályán. 

Hamilton sem bírta túl sokáig a keményeken, már a 19. körben jelezte, hogy nagyon elkopott a jobb első gumija, miközben sorra előzték vissza őt a bokszkiálláson már átesett pilóták. A 23. körben meg is történt a kerékcsere, ugyanekkor Pérez visszaelőzte Norrist, Leclerc viszont – utolsóként – továbbra is kitartott a közepes keverékű abroncsokon előttük.

Leclerc végül egészen féltávig, a 27. körig bírta, és ugyanebben a körben Lando Norris már az újabb kerékcseréjét is megejtette vele együtt a brit pilóta kisebb értetlenségére. Ekkor Verstappen, Pérez, Sainz, Alonso, Piastri, Leclerc, Norris, Russell, Hamilton és Hülkenberg volt az első tíz sorrendje, de a hazai Cunoda Juki volt a 10., még pontszerző hely legnagyobb esélyese, amellyel később élni is tudott.

Forma-1, Japán Nagydíj 2024, Charles Leclerc
Charles Leclerc gumijai bírták a legtovább a Japán Nagydíj első felében
Fotó: Philip FONG / AFP

A Japán Nagydíj hajrájában harc volt a dobogóért

Az újabb kerékcseréket Norrisék után hat körrel kezdte meg az élmezőny többi tagja, előbb Piastri és Alonso, majd a két Red Bull jött, így egy ideig a két Ferrari egyszerre állt dobogós pozícióban. Sainz kiállása után aztán mindenki kemény gumikon volt az első tízben, és a Mercedeseket leszámítva már nem volt több várható kerékcsere az élmezőnyben: 

ekkor Verstappen, Pérez, Leclerc, Norris, Sainz, Alonso és Piastri volt közöttük a sorrend. 

A két Mercedes kiállása után ez is lett az első hét sorrendje, Russell a nyolcadik, a lemaradása mértéke miatt értetlenkedő Hamilton a kilencedik helyre tért vissza. A 42. körben Logan Sargeant kicsúszása miatt egy ideig sárga zászlós fázis volt érvényben, de az amerikai a hibáját követően vissza tudott gurulni a kavicságyból a pályára, így nem volt szükség biztonsági autóra.

Tíz körrel a vége előtt Sainz megelőzte Norrist a negyedik helyért, és a spanyol rohamosan zárkózni kezdett a csapattársára, Leclerc-re is. A frissebb gumikon haladó monacóinak szóltak a rádióban, hogy inkább Norrisszal harcol, így ne veszítsen időt a Sainz elleni védekezéssel, emiatt pedig Leclerc nem is próbálta megtartani a harmadik helyét, amit a 46. körben átvett tőle a csapattársa.

Az utolsó körökben az élmezőnyben már nem volt újabb változás, de a hetedik helyért Russell még megelőzte Piastrit. Így végül 

a pontszerző helyeken Verstappen, Pérez, Sainz, Leclerc, Norris, Alonso, Russell, Piastri, Hamilton és Cunoda sorrendben végeztek a pilóták.

Az F1 történetének első tavaszi Japán Nagydíját megnyerő Max Verstappen sorozatban harmadszor győzött Szuzukában, a sikerével pedig tovább (az összetett második helyére fellépő Pérezzel szemben 13 pontosra) növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén. A holland világbajnok pályafutása 57. győzelmét aratta, ebből 30. alkalommal nyert a pole pozícióból indulva. Lewis Hamilton pedig sorozatban a hetedik futamán nem zárt a legjobb öt között, ráadásul Szuzukában még sosem zárt a mostaninál hátrébb.

A Forma-1 2024-es szezonja két hét múlva a Kínai Nagydíjjal, az év első sprinthétvégéjével folytatódik.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Kapcsolódó cikkek