Óriási a baj: folyamatosan menekülnek a szakemberek az F1-es csapattól

Vágólapra másolva!
A tavalyi távozási hullám 2024-ben is folytatódik az Alpine F1-es csapatvezetésében. Matt Harman technikai igazgató és az aerodinamikai részleg vezetője is feláll.

Folyamatosan távoznak a szakemberek az Alpine-tól 

A Bahreini Nagydíjon még az Alpine stábját erősítette a helyszínen Matt Harman, a technikai igazgató – két éve nevezték ki erre a posztra, de

 a kulcsemberek közül ő van legrégebb óta pozícióban, ami sokat elmond az enstone-i vezetőségét jellemző állapotról 

- írja a Formula.hu.

Az Alpine komoly tervekkel készült a szezonra, de nagyon úgy néz ki, ez csak álom marad
Fotó: BWT Alpine F1 Team 

Harman azonban már úgy jelent meg Bahreinben, hogy előző hónapban beadta felmondását a csapatnál – tudta meg az Autosport. Vele együtt az aerodinamikai részleg vezetője, Dick de Beer is megírta felmondólevelét.

Ennek ellenére mindkét szakember folytatja a munkát az Alpine-nál a felmondási idő alatt – ami szokatlan a Formula-1-ben, hiszen ilyen esetben a csapatok gyakran azonnal felmentik a munkavégzés alól kollégáikat, hogy minél kevesebb friss információt vihessenek. 

Hogy Harman és De Beer továbbra is végzi munkáját, jelezheti, milyen krízisben van jelenleg az Alpine vezetése, nem engedhetik meg a két vezető mérnök kiesését.

Hivatalos megerősítés egyelőre nem érkezett az Alpine részéről, a csapat nem kívánta kommentálni a felmondásokra irányuló megkeresést.