Vágólapra másolva!
A NASCAR Xfinity Series-versenyen botrányos jelenet zajlott le, az egyik kiesett pilóta a saját kocsijáról leszakadt lökhárítót hozzávágta a pályán haladó ellenfeléhez.

Meg akarta bosszulni a kiesést az őrjöngő pilóta

A 250 körös verseny 173. körében Dawson Cram az 1-es kanyarnál a belső íven megpördült, aminek hatására riválisa, Joey Gase Chevrolet-je keményen a falnak csapódott és szinte teljesen leszakadt a hátsó lökhárítója. A baleset után a kiesett pilóta letépte a kocsija lökhárítóját, majd megvárta, hogy Cram ismét az 1-es kanyarhoz érjen. 

Amikor ellenfele felbukkant, Gase a letépett alkatrészt dühösen az autóra hajította.

A lökhárító a motorháztetőre esett, majd a kocsi tetején végigcsúszva a pályára hullott - számolt be róla a motorsport.com.

A NASCAR nem büntette meg azonnal az őrjöngő Gase-t, akinek az autója totálkáros lett és a versenye véget ért, majd a futam után sem idézték be őt, bár később a versenysorozat szóvivője megerősítette, hogy el fognak beszélgetni a pilótával a botrányos esetről.