Vágólapra másolva!
Egészen elképesztő dolog történt a Gerhard Bergerrel, a legendás Forma–1-es pilótával. A 10-szeres futamgyőztes osztrák pilótával a napokban tudatták, hogy megtalálták a 29 évvel ezelőtt ellopott Ferrariját.

Az Imolában rendezett 1995-ös San Marinó-i Nagydíj időmérő edzése alatt két versenyző autóját is ellopták, köztük Berger Ferrari F512M-jét. A gyönyörű sportkocsi ellopását azonnal bejelentették a rendőrségen, de az osztrák Forma-1-es pilóta nem járt szerencsével, nem láthatta viszont szeretett gépcsodáját.

Ugyanígy járt Berger csapattársa, a francia Jean Alesi is, akinek az időmérő alatt lopták el ismeretlen tettesek a Ferrariját a szállodájának parkolójából.

28 év után lett meg Gerhard Berger ellopott Ferrarija
Fotó: Metropolitan Police/PA

2023-ban aztán a londoni rendőrség szervezett járműbűnözés elleni osztályát a Ferrari értesítette, hogy egy amerikai vásárló tavaly egy brit közvetítő révén kívánt megvásárolni egy Ferrari személyautót, ám a cég vizsgálatai kiderítették, hogy lopott kocsiról van szó.

Az egység gyorsan nyomozásba kezdett, és kiderítette, hogy az autót nem sokkal az ellopása után Japánba szállították, és onnan érkezett 2023 végén Nagy-Britanniába.

Alig négy nappal a nyomozás megindítása után az egység birtokába került a jármű, amelynek becsült értéke körülbelül 350 ezer font (155 millió forint).

Az ellopott Ferrari több mint 28 évig volt eltűnt, mielőtt mindössze négy nap alatt sikerült a nyomára bukkannunk

 - magyarázta Mike Pilbeam, aki a nyomozást vezette.

John Barnard, Gerhard Berger, Grand Prix Of Germany
Gerhard Berger Ferrarijának elképesztő eszmei és anyagi értéke van
Fotó: Getty Images/Paul-Henri Cahier

„A nyomozásunk fáradságos volt, a világ minden tájáról felvettük a kapcsolatot a hatóságokkal. Gyorsan együttműködtünk partnereinkkel, köztük a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökséggel, valamint a Ferrarival és nemzetközi autókereskedésekkel. Ez az együttműködés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megismerjük a jármű hátterét, és megakadályozzuk, hogy elhagyja az országot” – tette hozzá Mike Pilbeam őrmester, aki hangsúlyozta, hogy az ügyben egyelőre nem vettek őrizetbe senkit, de a vizsgálat folytatódik.

 Pilbeam közölte azt is, hogy Alesi ellopott Ferrarija továbbra sem került elő.